banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szatmárnémetiben is újranyílik a színház, a legkisebbeket várják először

A járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően újra életre kelhet a színház Szatmár megyében. Elsőként január 10-én 11 órára az Iparosotthonban található bábszínházi terembe várja legfiatalabb nézőit a Brighella Bábtagozat Ciróka című babaelőadására, közölte a Harag György Társulat.

Az 1-4 éves gyermekeknek szóló előadás építőelemei közismert mondókák valamint játszadozás hangokkal, mozgással és ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás" alatt, mely alvástól-alvásig tart.

Az előadás időtartama 20 perc, ám az azt követő játék, melyben a kicsik saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel, a járványhelyzetre való tekintettel elmarad, figyelmeztet a színház közleménye.

Az előadásban Nagy Anikó és Nagy Tamás lép fel, a hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező és rendező Bandura Emese.

Jegyek korlátozott számban – összesen harmincan vehetnek részt az előadáson – az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között. A helyek korlátozott száma miatt a színház arra kéri a közönséget, hogy a jegyeket elővételben váltsák meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106-os és a 0736625907-es telefonszámon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?