SepsiBook: elrajtolt a kortárs irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgyön
Több program mellett Varró Dániel költő és Molnár György zenész közös verskoncertjével rajtolt el csütörtökön a II. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester Facebook-bejegyzésében emlékeztetett, hogy a négy napon át tartó rendezvény minden korosztály számára tartogat tartalmas és maradandó élményeket.
Kapcsolódó
„Míg a legkisebbek a gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt a játSZÓtérben, vagy délelőtt kedvenc mesehőseik szerzőivel találkozhatnak a Porondon, a nagyobbak a Grund-on alkothatnak, hintázhatnak vagy olvashatnak kedvükre” – fogalmazott a Kovászna megyei elöljáró.
Hozzátette: a felnőttek ezalatt több mint 90 irodalmi, zenés, könyves program közül választhatnak, és belelapozhatnak 30 kiadó legfrissebb vagy legnépszerűbb könyvkínálatába.
Kapcsolódó
„Látogassanak ki tehát a családdal, barátokkal a Sepsi Arénába, ahová még több járatot indítottunk az 5-ös busz útvonalán, a hétvégén pedig a kisvonat is arrafelé kalandozik” – mondta a polgármester, aki fotókat is közölt az eseményről, amely alapján több tucat mosolygós arcú gyermek és felnőtt már a nyitónapon felkereste a fesztivál helyszínét.
CSAK SAJÁT