banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

70 éves Pávai István – koncerttel köszöntik az erdélyi néprajzkutatót a Zeneakadémián

Koncerttel tiszteleg a hetven éves néprajzkutató, az erdélyi születésű Pávai István életműve előtt a budapesti Hagyományok Háza. A pénteki esemény zenei rendezője Árendás Péter.

A Hagyományok Háza a Zenetudományi Intézet és a Zeneakadémia Koncertközpont pénteken koncerttel ünnepli a hetven éves Pávai Istvánt a Zeneakadémián. A születésnapi műsor úgy tiszteleg a népzenekutató előtt, hogy kizárólag a saját gyűjtéseiből válogatott dallamok szólalnak meg – emelték ki felhívásukban a szervezők.

Pávai István a közel fél évszázados gyűjtőmunka során a korábban zenei szempontból már jól feltárt néprajzi tájegységek mellett olyanokat is felkeresett, amelyek dallamanyaga még a kutatók számára is kevéssé volt ismert. Elsősorban a néptáncokat kísérő hangszeres és énekelt zene, valamint az interetnikus népzenei kapcsolatok dokumentálására törekedett.

Pár mondatban nehéz összefoglalni a kiváló népzenegyűjtő pályáját. Pávai gyűjtőként valódi mélyfúrásokat végzett, és addig ismeretlen adatközlőktől évtizedek óta nem játszott népzenei kincseket bányászott elő– nyilatkozta a Pesti Műsornak adott interjúban Árendás Péter zenei rendező.Pávai István népzene-gyűjtés közben | Fotó: Hagyományok Háza

A koncertnek nemcsak ünnepeltje, hanem rendezője és résztvevője is lesz Pávai István. A program bemutatja a keleti magyar nyelvterület kevéssé ismert dallamvilágának változatosságát és szépségeit, kiemelt figyelemmel a kutató származási helyére, a Székelyföldre. „…ódon tűzben ragyogó ékszerek a székely dalok – írja Kodály 1919-ben, majd így folytatja. – A székely dalokból… feldereng egy egységes magyar zenei nyelv képe, egy régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílusé”.

A műsor a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg.

Pávai István etnomuzikológus, egyetemi tanár Székelyudvarhelyen született. Tanára – az egykori Kodály-tanítvány – Jagamas János volt, mesterének az 1950-es években gyűjtött anyagai, nagy hatással voltak az ifjú Pávaira. A koncert anyagát a szervezők a következő év tavaszán kívánják bemutatni Erdélyben.

(Borítókép: Bege Nóra)

Kapcsolódók

Kimaradt?