Más volt, de mégis ugyanaz – zárult a Vásárhelyi Forgatag

Más volt az idei Vásárhelyi Forgatag, sok szempontból különbözött az elmúlt évek rendezvényeitől: új helyszíneken, részben megújult csapattal, és új – sokszor kényszerű – körülmények között zajlott. A nyolcadik alkalommal záródó rendezvény célja azonban ma is ugyanaz: összekötni a marosvásárhelyieket, összekötni a kultúra, a tánc, a zene, a közösségi élmények és párbeszédek révén.

Vasárnap este a Kowalsky meg a Vega koncertjével zárult Marosvásárhely főterén a 8. Vásárhelyi Forgatag. A magyarországi zenekar koncertjén tele volt a Színház tér bulizó tömeggel, egyszerre énekelték a kedvelt slágereket a nagyszínpadon zenélőkkel. A szervezők és a résztvevők szerint is ez az esemény volt a háromnapos rendezvény legnépszerűbb programpontja, írják összegző közleményükben a szervezők.

Egy nulladik nappal már csütörtökön elkezdődött a rendezvénysorozat, majd péntektől vasárnapig nem lehetett nem észrevenni, hogy Marosvásárhelyen „forgatagoznak” az emberek: új központi helyszíneket vettek birtokba a résztvevők, hiszen először zajlottak a nappali rendezvények a marosvásárhelyi várban, először özönlötték el a vásárosok a Vársétányt, és a Forgatag nagyszínpada is először került a főtérre, éppen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elé. Összesen 23 helyszínen mintegy 170 program zajlott, kicsik-nagyok, fiatalok, idősebbek is kaphattak kedvükre valót a kínálatban.

 „Sok szempontból volt ez egy célbaérés, hiszen évek óta álmodoztunk arról, hogy egyszer a város szívében forgatagozunk majd. Ennek megszervezése nagy kihívás volt, nem csak azért, mert mindkét főszervező új, de az elvárások is hatalmasak voltak, aminek igyekeztünk megfelelni sokszor igazán kényszerű körülmények között” – fogalmazta meg a rendezvény egyik főszervezője, Szente Katalin. Az időjárás nem kedvezett minden programpontnak, volt, amikor az eső elmosta a rendezvényeket. Péntek délután például a gyerekkoncertet is esőkabátban nézték és táncolták végig a legelszántabb gyerekek és szüleik. De vasárnap is kora délutánig úgy zuhogott, hogy sok eseményt nem lehetett megtartani.

„Közben pedig olyan rendezvényt kellett megszerveznünk, amely minden szempontból megfelel a járványügyi intézkedéseknek. Igen, maszkban ültünk a színházban, és maszkban tomboltunk a koncerteken, és a jelenleg érvényes jogszabályok köteleztek arra, hogy bizonyos rendezvények látogatottságát védettségi igazoláshoz kössük. Mi köszönjük mindenkinek, aki vette a fáradtságot és beregisztrált online vagy személyesen a rendezvényekre, netán tesztelte magát, ha nem volt éppen beoltva, hogy részt vegyen valamilyen eseményen. Köszönjük a türelmet, ha nem ment minden a legsimábban. Reméljük, jövőre nem kell tökéletesítsük ezt a rendszert, mert egyszerűen nem lesz szükség majd rá” – adott hangot reményeinek Szente Katalin.

A Vásárhelyi Forgatag regisztrációköteles programjain pénteken 500 karszalagot osztottak ki, szombaton 1100-at, vasárnap pedig ez a szám másfélezerre emelkedett. Ennél természetesen jóval többen vettek részt a különböző programpontokon, egyrészt ott, ahol nem kellett regisztrálni, másrészt a koncerteken is sokan voltak a „kordonon kívül”, vagyis nem közvetlenül a színpad előtt, ahová csak karszalaggal lehetett bejutni. A zárókoncert alatt például az egész Színház téren, a Luxor üzletház teraszán, de még a Rózsák terén is buliztak az emberek.

„A programok megszervezésében közel negyven partner szervezet vállalt szerepet, és több tucat támogató, köztük több olyan is, amely saját programmal érkezett a rendezvényre” – számolt be Jakab István társfőszervező, aki szerint nagy öröm, hogy a megszokott felhozatal mellett – koncertek, előadások, kerekasztal-beszélgetések, népzenei programok, családi programok, sport, Egészségforgatag stb. – olyan újdonságokkal is sikerült meglepni a közönséget, mint például a Szelfimúzeum, amelyet bár a tizenéves generációnak szánták, végül minden korosztály örömmel fényképezkedett a különleges „fotókabinokban”. Vagy újdonságnak számított a Pup-Up Forgatag is, amely a kutyás kávészerető gazdik tulajdonosaiknak nyújtott egy külön kis „fesztivált”. Jakab István kiemelte, eddig is partnerük volt az Erdélyi Hagyományok Háza, de idén minden eddiginél gazdagabb programmal színesítették a 8. Vásárhelyi Forgatagot.

Kapcsolódók

Kimaradt?