Junior Szépíró-díjban részesült a szatmárnémeti származású Láng Orsolya

A hétvégén átadták a Szépírók Társasága idei díjait a Három Holló irodalmi kávéházban Budapesten. A szombati rendezvényen a Junor Szépíró-díjat a szatmárnémeti származású Láng Orsolya író kapta.

Az est további díjazottjai a szépirodalom kategóriában Ladik Katalin, az értekező próza kategóriában pedig Havasréti József voltak. A Szépíró-díjat Láng Orsolya kapta, irodalomszervezői munkájáért a Kéri Piroska-díjat Virág Gábornak, szerkesztői tevékenységéért az Osvát Ernő-díjat pedig Markója Csillának ítélték.

Láng Orsolya | fotó: a Látó Szépirodalmi folyóirat Facebook-oldala

A 2001-ben alapított Szépíró-díjat, melyet eredetileg vers, próza és kritika vagy esszé kategóriában ítéltek oda, néhány év szünet után 2018-tól vers vagy próza (szépirodalom), illetve kritika, esszé és értekező próza kategóriában adják át a szakmai zsűri által érdemes talált alkotóknak.

2019 óta létezik a Szépírók Társasága Junior-díja, amely olyan 35 év alatti, bármely műfajban tevékenykedő irodalmi szerző munkáját hivatott elismerni, aki egyrészt érdemi figyelmet keltett irodalmunkban, másrészt tevékenysége adott esetben másokat is alkotásra inspirál. 2020-tól pedig a két éve elhunyt Szépíró-alelnök, Kéri Piroska emlékére jeles irodalomszervezők számára alapított Kéri Piroska-díjat is átadják. Ettől az évtől egy negyedik díj is csatlakozott a Szépírók díjaihoz, a Jankáky Marianna által alapított Osvát Ernő-díj.

Láng Orsolya 1987-ben születtett Szatmárnémetiben, a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végzett, tanulmányait a Sapientientia EMTE filmszakán, majd a budapesti MOME animáció szakán folytatta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?