Jön a Hogyan tudnék élni nélküled? második része
Már több mint 1 millióan látták a Kárpát-medencében a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet. Az alkotók augusztusban kezdik a második rész forgatását.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyiek 120 ezer nézővel járultak hozzá. Szinte ezzel egyidőben jelentették be a sokak által várt hírt: idén augusztusban indul a nagysikerű film második részének forgatása, melynek munka címe Mindig ugyanúgy.
A készülő második részről egyelőre nem tudni sokat: az alkotók annyit árultak, el, hogy a múltbéli történet pár évvel később folytatódik majd. Annyi azonban biztos, hogy Eszter és Gergő, illetve a Kuplung zenekar visszatér a mozivászonra.
A Taylor Projects Kft 2025. január 17-én mutatta be a romániai mozikban az IKO gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, a legjobban várt romantikus, zenés magyar filmvígjátékot. Július 10-ig már több mint 120 ezren látták Erdélyben a filmet, mely egy Demjén Ferenc slágereire felfűzött romantikus, szerelmes történet, sok zenével és tánccal. A Töröcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével készült alkotás immár messzemenően a valaha volt legnézettebb magyar film Romániában.
CSAK SAJÁT