Hogyan kell örökbe fogadni egy nagypapát? – Indul a jubileumi évad az Ariel Színháznál

Idén 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások és számos meglepetés várja a gyerekeket, a fiatalokat és a felnőttejet is. A Kárpát-medence egyik legkiválóbb gyerekszínházi rendezője, Bartal Kiss Rita is együtt dolgozik majd a társulattal.

A Nyomda utcai Ariel Színház október 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg kapuit Gabi és a repülő nagypapa című bábelőadással, amelyből többek közt az is kiderül, hogy hogyan kell örökbe fogadni egy nagypapát.

Fotó: Ariel Színház

Már javában zajlanak Az ellopott hegedű című bábelőadás próbái is, amelynek október 1-jén lesz a bemutatója. Az előadás szövegkönyvét Demény Péter írta, a darab Bonczidai Dezső rendezésében kerül színpadra. A zeneszerző Apostolache Kiss Zéno, a díszlet és a bábok tervezője Tomos Tünde, a koreográfus pedig Bíró Eszter. Halmágyi Éva, Szabó Dániel, Gönczy Katalin, Puskás Győző, Cseke Péter, Nagy Tímea, Gáll Ágnes, Bíró Eszter, Szőlősi-Pénzes Szilárd keltik életre a bábokat.

Október 4-én és 5-én az Ariel Színházban, 9-én pedig a nagyváradi FUX Feszten látható az a 10 éven felülieknek és felnőtteknek ajánlott János Vitéz, amelyben a teljes mű színapdra kerül Barabás Olga rendezésében. Előadja Szabó Dániel, a vetített homokanimációt pedig a világhírű Cakó Ferenc készítette. A zeneszerző Kovács Károly, a tervező Barabás Olga és Iszlai Erika.

Október közepétől ismét műsorra kerül A csizmás kandúr című bábelőadás, amely az elmúlt évadban telt ház előtt vendégszerepelt Pécsen, Veszprémben és Kaposváron is a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadás rendezője Sramó Gábor, pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója.

Az idei évadtól a Művészeti Egyetem színpadjáról átkerül a Nyomda utcai Ariel Színházba a 14 éven felülieknek, illetve felnőtteknek ajánlott Árvácska című bábelőadás. A szövegkönyvet Móricz Zsigmond Árvácska című kisregényének motívumaiból Vidovszky György rendező írta; a zenét Pap Gábor szerezte, a látványt Mátravölgyi Ákos tervezte, az előadás zenei vezetője Strausz Imre-István. Az új helyszínen legközelebb október 29-én és 30-án játsszák az Árvácskát.

Novemberben kezdődnek A hókirálynő próbái a Kárpát-medence egyik legkiválóbb gyerekszínházi rendezőjével, Bartal Kiss Ritával. Az együttműködés nem újkeletű, az általa rendezett Volt egyszer egy című gyerekelőadás 2019-ben elnyerte az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja (FUX FESZT) nagydíját, 2022-ben pedig a X. Jubileumi Kaposvári Assitej Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a legjobb gyermekszínházi rendező díját kapta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?