Hetedszerre szerveztek Márton-napi bált Nagyenyeden
A Márton-napi bál és újbor ünnepének ismét az elegáns Két Fűzfa étterem adott otthont. A kiváló hangulatú, a környék magyarságát összehozó eseményre szombaton, november 8-án került sor. Az előző évekhez hasonlóan idén is sokan éltek a kulturált szórakozási lehetőséggel.
A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő esemény első kiadását 2018-ban szervezték meg ebben a formában. Azóta évente mintegy kétszáz személy vesz részt a bálon, akik a megye több településéről érkeznek. A jelenlevőket Vincze András, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte.
.jpg)
A minőségi zenét a bál egy régebbi „lemezlovasa”, a nagyenyedi Váradi Dániel biztosította. Idén egy sztárfellépőnek is örülhettek az egybegyűltek: a European Operett Produkció budapesti énekesei a Cintányéros cudar világ című operettműsorral örvendeztették meg a hallgatóságot.
A bál sikeréhez természetesen hozzátartozott a finom menü, amelyből nem hiányozhatott a kacsa és a méltán híres enyedi borok. A szervezők a főnyereményeket is az ünnephez igazították: egy vidáman gágogó, kövér lúd és több liter finom újbor képezte a tombola meglepetéseit.
A Márton-napi bál és újbor ünnepe a régi helyi bálokat, társasági életet juttatja eszünkbe, hiszen az itteniek mindig szerettek kulturáltan szórakozni, és híres mulatságokat szerveztek. A 19–20. század fordulóján Nagyenyeden a bálok a társasági élet központi eseményei voltak. A városi, polgári és diákbálok nem csupán szórakozási alkalmat jelentettek, hanem fontos közösségi, kulturális és társadalmi szerepet is betöltöttek.

A polgári bálokat a városháza nagytermében, a helyi kaszinóban (az úgynevezett „Úrikaszinóban”) vagy vendéglőkben rendezték. Ezeken a város előkelőségei, tanárok, hivatalnokok és iparosok vettek részt. A Bethlen-kollégium diákjai és tanárai külön farsangi és tanévzáró bálokat szerveztek, amelyek szoros kapcsolatban álltak az iskola hagyományaival, de ugyanígy régi gyökerű a szalagavatók és beavatások hagyománya is; ez utóbbi típus ma is megvan, Bethlen-bál néven. A nőegyletek, iparoskörök és jótékony szervezetek gyakran rendeztek bálokat adománygyűjtési céllal, például szegények, iskolák és óvodák támogatására. A fennmaradt leírásokból tudjuk, hogy a báli esteket – akárcsak manapság – gyakran nyitótánc, ünnepi beszéd és tombola is kiegészítette.
A nagyenyedi bálok nemcsak a városi élet színes epizódjai voltak, hanem a magyar polgári kultúra és identitás hordozói is. Az olyan mulatságok, mint a Márton-napi bál, ma is felidézik a város hajdani eleganciáját és közösségi erejét.
CSAK SAJÁT