Háromnapos szakmai konferenciának adott otthont a felsőcsernátoni Malomkert Turisztikai Központ, ahol az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében zajlott le az Élő Parázs Konferencia – Roma kulturális örökségvédelem a roma táncok tükrében. Az esemény az idén tavasszal útjára indított Élő Parázs – Erdélyi Roma Kulturális Örökség Program egyik kiemelt állomása volt, amely a roma közösségek élő kulturális örökségének feltárását, megőrzését és újragondolását tűzte ki célul.

A konferencia programja sokrétű szakmai tartalmat vonultatott fel. A résztvevők átfogó képet kaphattak a székelyföldi roma közösségekben végzett gyűjtőmunkáról, a kulturális kölcsönhatásokról és a tereptapasztalatokról Orza Călin előadásán keresztül, míg László Csaba saját szenterzsébeti roma gyűjtéseit mutatta be. Lőrincz Hortenzia a szászcsávási női roma táncok motívumkincsének változásait elemezte, Varga János pedig a Ghy Yagallo program tapasztalatait és tanulságait ismertette. Módos Máté kárpátaljai roma közösségekben végzett gyűjtőútjairól számolt be, Horváth Zsófia pedig a nagyecsedi roma táncosokkal kapcsolatos élményeit és szakmai tapasztalatait osztotta meg. A szakmai előadásokat műhelymunkák, kerekasztal-beszélgetések és esti adatközlői bemutatók egészítették ki, amelyekben a roma tánckultúra jelenkori állapota és jövője került fókuszba.

A program egyik fontos eleme volt a roma tánccsoportok vezetőivel folytatott eszmecsere az örökségvédelem gyakorlati kérdéseiről, valamint az a nyilvános vita is, amely arra kereste a választ, hogyan lehet – és hogyan nem szabad – roma közösségekkel dolgozni. A zárónapon a résztvevők az Élő Parázs Program jövőbeli irányairól és az együttműködési keretekről egyeztettek.

Nem projekt, hanem hosszú távú felelősség

András Lóránd programkoordinátor a Maszolnak elmondta: az Élő Parázs Konferencia nem egy elszigetelt esemény, hanem egy hosszabb folyamat természetes állomása. Mint hangsúlyozta, maga a program sem egyik napról a másikra született meg: többéves előkészítő munka, szakmai egyeztetések és tereptapasztalatok alapozták meg. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt láthatóvá tenni a roma közösségek kulturális értékeit, másrészt segíteni abban, hogy maguk a közösségek is megerősödjenek saját hagyományaik értékként való felismerésében.

Úgy véli, a roma közösségek szerepe a Kárpát-medence kulturális örökségében megkerülhetetlen, mégis újra és újra tudatosítani kell ezt a szakmán belül és azon kívül is. Meggyőződése, hogy a ma ismert népi kultúra elképzelhetetlen lenne a cigány közösségek hozzájárulása nélkül, és ez nem vélemény, hanem történeti tapasztalat.

A konferencia egyik visszatérő témája az volt, miként változik a roma tánckultúra a globalizált médiatér hatására. András Lóránd szerint egyre erőteljesebben jelennek meg olyan külső minták, amelyek elszakítják a fiatalokat saját közösségi hagyományaiktól, ezek tetten érhetők például TikTok-videókban is. A gyorsan terjedő, idegen stílusok sok esetben háttérbe szorítják a helyi formákat, ami hosszú távon a tánckultúra torzulásához vezethet. A kérdés azonban nem az, hogy ezek a folyamatok megállíthatók-e, hanem az, hogy sikerül-e hiteles alternatívát kínálni.

Ebben látja az Élő Parázs Program egyik legfontosabb küldetését: a korábbi gyűjtésekre és dokumentált anyagokra támaszkodva visszacsatolni a közösségeknek saját múltjukat. Ha megmutatható, hogyan táncoltak egy-egy székelyföldi településen évtizedekkel ezelőtt, akkor van esély arra, hogy a jelenben is legyen mire építeni.

A programkoordinátor szerint a kulturális kérdések nem választhatók el a társadalmi valóságtól. Amikor egy roma közösségbe belépünk, sokszor nem a kultúra az elsődleges meghatározó tényező, hanem az életkörülmények, a szegénység és az abból fakadó kihívások. Ezek alapvetően befolyásolják azt is, hogyan viszonyulnak a hagyományhoz, ezért a szakembereknek először ezt a kontextust kell megérteniük.

A konferencia egyik legfontosabb tanulsága András Lóránd szerint a felelősség kérdése volt. Az, aki tanítani, közvetíteni érkezik egy közösségbe, óhatatlanul hatással van arra, hogyan alakul a fiatalok kulturális önképe évtizedekkel később. Éppen ezért a roma kulturális örökséggel való munka csak folyamatos önreflexióval, együttműködésben és alázattal képzelhető el.

Az esti adatközlői programok – amelyek különböző székelyföldi településekről érkeztek– különös súlyt adtak a rendezvénynek. Ezek a találkozások tették teljessé a nappali szakmai munkát, és élővé azt a hagyományt, amelyről a konferencia szólt.

Az Élő Parázs Konferenciát első alkalommal tartották meg, de a szervezők hosszú távra terveznek. A cél nem tömegrendezvények szervezése, hanem olyan szakmai terek létrehozása, ahol valódi párbeszéd alakulhat ki.