Egyfeszt: közel 300 program Gyergyószentmiklóson

Havasi, Parov Stelar, Tankcsapda, Sub Bass Monster, Mobilmánia Vikidál Gyulával, Budapest Bár, Don't Stop The Queen, Illés Emlékzenekar, Sárik Péter Trió és Falusi Mariann, Homonyik Sándor, Lovasi, Tárkány Művek, Yeromos, Hiperkarma, El Siciliano, No Sugar, Bagossy Brothers Company – ez a zenei kínálat egy része az idei Egyfeszten, amit Gyergyószentmiklóson rendeznek meg augusztus 1. és 4. között.

Az egyfeszt.ro weboldalon közel 300 program közül lehet válogatni. Mivel egymáshoz közel vannak a fesztiváludvarok, pár perc alatt el lehet jutni előadásról könyvbemutatóra, kiállításmegnyitóról koncertre, táncházba vagy közönségtalálkozóra.

Fotó forrása: az Egyfeszt Facebook-oldala

A programismertető sajtótájékoztatón Kassay Péter főszervező, Albu István művészeti igazgató és Barti Tihamér, az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezetének elnöke hívták fel a figyelmet a fontos tudnivalókra. Struktúrájában az esemény nem változott, továbbra is tematikus udvarokban zajlanak a programok, este pedig a nagyszínpadi koncertek jelentik a fő attrakciókat.

Néhány udvarnál lesznek változások a korábbiakhoz képest, van több olyan, amelynek helyszíne, másoknak az elnevezése lesz új, egyrészt, hogy jobb körülményeket biztosítsanak a szórakozáshoz, másrészt hogy tágabb lehessen a kínálat. A Zsinagóga a képzőművészet otthona marad, de itt tart előadást Zacher Gábor is. A Jazz udvar egy csendes kis parkba, a régi kórház kertjébe költözik, és a Szanatórium kert nevet kapja. A Gasztró utcában most is  különleges ínyencségeket lehet majd megkóstolni népszerű séfek jóvoltából, de itt lesz megtalálható az Örmény tér is. A Retro udvar mostantól Bakelit udvar néven lesz ismert és várhatóan közkedvelt koncerthelyszín lesz. A Livingroom és a Figura, avagy a Színház- és könyvudvarban is kihagyhatatlan programokat tartanak, a Folkudvar pedig idén is hajnalig tartó népzenei élményeket ígér. Mindezzel párhuzamosan pedig számos gyergyószéki turisztikai látnivalóhoz elviszi a fesztiválozókat az Egyfeszt, és a Játékudvarban és máshol is külön figyelnek arra, hogy gyerekek, családok is jól érezhessék magukat.

Idén pedig sátrazási, sátorbérlési lehetőség is lesz azoknak, akiknek már nem jutna más szálláshely a városban és a környéken.

Fontos még tudni, hogy érdemes mihamarabb megvenni a fesztiválbérleteket, napi belépőket. Ezek az in-time.hu/e/egyfeszt2024  platformon vásárolhatók meg online.
Erdély legnagyobb összművészeti fesztiválján alapvetően nem a tömegszórakoztatás, hanem az értékátadás és értékteremtés a cél, ilyen irányban fejlődik a rendezvény. Olyan minőségi programkínálat várja a fesztiválozókat, amire igény van, de környékünkön máshol ez nem található meg ilyen hangsúlyosan. Ebből idén sem engednek – hangzott el.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?