„Egy rendkívüli nő egy rendkívüli korban” – december elején debütál a romániai mozikban a Fűző

Egy hét múlva premier előtti vetítéssel kezdődik Marie Kreutzer Cannes-ban díjazott és Oscarra nevezett Sisi-filmje, a Fűző (Corsage) romániai mozikörútja.

Összesen 14 romániai városban lehet megnézni december folyamán a Fűző című kosztümös, de romantikusnak nem feltétlenül mondható Sisi-filmet. Az osztrák-luxemburgi-német-francia koprodukcióban készült filmdráma Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné portréját rajzolja meg, nem szokványos – a népszerű, Romy Schneider-féle, 1955-ös verziótól kétségtelenül gyökeresen eltérő – eszközökkel és megvilágításban.

Fotók: Filmtett

A játékfilm története 1877-ben játszódik, amikor a legendás szépségéért Európa-szerte bálványozott, 40 éves Sisi már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár korábban kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe addigra pusztán jelképessé vált. Egyre kétségbeesettebben küzd, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét. A bécsi udvar fullasztóvá válik számára, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit.

A film bemutatója idén, a Cannes-i Fesztivál Un certain regard versenyében volt, ahol a zsűri díjjal jutalmazta a címszerepet alakító Vicky Krieps rendkívüli színészi teljesítményét. A Fűző azóta számos nemzetközi díjat nyert, ezt a filmet nevezte idén Ausztria a legjobb külföldi film Oscar-díjáért folyó versenybe, és az alkotás jelenleg három kategória jelöltjeként várja az Európai Filmdíjak decemberi átadóünnepségét.

A filmet decemberben vetítik a romániai mozik Corset címmel, forgalmazója a Filmtett Egyesület.

A Fűző romániai vetítései:

  • Bukarest – november 29-én premier előtti vetítéssel debütál a film az Elvire Popesco moziban (további vetítések ugyanitt: https://eventbook.ro/film/bilete-corset?hall=cinema-elvire-popesco), majd december 2-ától rendszeresen vetíti a Román Parasztmúzeum mozija, a Happy Cinema, a Cineplexx Băneasa, a Cinema City Cotroceni;
  • Kolozsvár – december 1-jén premier előtti vetítéssel debütál a film a Győzelem moziban, később ugyanitt és a Cinema City Iulius Mallban lehet megnézni rendszeres vetítésen, alkalmi vetítésen pedig a Művész moziban;
  • Sepsiszentgyörgy – Művész mozi (Cinema Arta by Cityplex) – december 2-től rendszeres vetítések;
  • Kézdivásárhely – Vigadó – december 7. (egyszeri vetítés);
  • Csíkszereda – Cinema Csíki Mozi – két vetítés: december 10-én 20 órától és december 17-én 17 órától;
  • Nagyszeben – december 21-én egyszeri vetítés a Ion Besoiu Kulturális Központban;
  • Marosvásárhely – Maros Megyei Múzeum – december 9-én, 19 órától (egyszeri vetítés);
  • Temesvár – Győzelem mozi – november 30. (premier előtti vetítés) és december 3. (egyszeri vetítés);
  • Konstanca – Constanta Park Cinema City – december 2-től rendszeres vetítések;
  • Brassó – Cinema City – december 2-től rendszeres vetítések;
  • Resicabánya, Karánsebes, Petrozsény – december 2-től rendszeres vetítések;
  • Maroshévíz – Cinema Călimani Toplița – december 2-től rendszeres vetítések.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?