Cannes – Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon – számol be az MTI.

A román rendező ötödik nagyjátékfilmjével második alkalommal nyerte el a fődíjat a világ legjelentősebb filmes találkozóján, 19 évvel a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjének sikere után.

Cristian Mungiu kapta az Aranypálma díjat | Fotó: Facebook-Cinemaraton

A társadalmak megosztottak és radikalizálódtak, ez a film elköteleződik mindenféle fundamentalizmus ellen” – mondta az 58 éves filmes a díj átvételekor.

A román versenyfilm a mélyen vallásos, konzervatív evangéliumi keresztény értékek szerint élő Gheorghiu családról szól, amely Romániából érkezik Norvégiába. A román apa, Mihai (Sebastian Stan) és felesége, a norvég Lisbet (Renate Reinsve) öt gyermekével az anya szülőhelyére, egy fjord melletti idilli faluba költözik. A kezdetben sikeresnek tűnő beilleszkedés ellenére a család helyzete ellehetetlenül, amikor a szülőkre a gyerekek ellen elkövetett erőszak gyanúja vetül.

Amikor a hatóságok kérdőre vonják az apát, Mihai nyíltan elismeri, hogy a hagyományos román nevelési elveknek megfelelően időnként megüti a gyerekeit. Ez a beismerés a norvég gyermekvédelmi rendszer szerint önmagában kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát. A hatóságok egy drámai akció keretében kiemelik az összes gyermeket a családból, és a liberális, de rideg, bürokratikus norvég rendszer szembekerül a jószándékú, de merev és patriarchális román apával.

A nagyon finom drámai helyzetekben Cristian Mungiu az együttélés kérdését és a progresszió nevében elkövetett túlkapások problémáját veti fel, és rámutat a nyugati társadalmak polarizációjára, amelyben a kételkedésnek egyre kevésbé van helye.

Mungiu állítja, nem az volt a célja, hogy a konzervatív értékek mellett álljon ki, hiszen a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjében az abortusz kriminalizálása ellen lépett fel. De elismeri, hogy „sokkal nagyobb elvárásai vannak egy progresszív társadalommal szemben, amely azt tartja magáról, hogy megtalálta a helyes válaszokat, és amely mindig is felsőbbrendűnek tartotta magát”.

A román film nyerte el a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI díját is.

Andrey Zvyagintsev | Fotó: Facebook

A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat Andrej Zvjagincev orosz rendező Minotaurusz című thrillerének ítélte.

A francia finanszírozással készült bűnügyi történet Claude Chabrol francia rendező A hűtlen feleség (1969) című filmjének kortárs orosz környezetbe helyezett adaptációja, amelyben egy felső középosztályhoz tartozó házaspár drámáján keresztül világít rá az ukrajnai háborúba belefáradt orosz társadalom széthullására.

Ez az első alkalom, hogy Andrej Zvjagincev nem a hazájában, Oroszországban forgatott filmet, ahol várhatóan nem is mutatják be a Minotauruszt a rendező nyíltan háborúellenes álláspontja miatt.

„A front mindkét oldalán emberek milliói egyetlen dologra vágynak: hogy vége legyen a mészárlásoknak. És az egyetlen személy, aki véget vethet ennek a vérontásnak, az az Oroszországi Föderáció elnöke. Az egész világ erre vár” – mondta a rendező a díj átvételekor az Ukrajnában több mint négy éve tartó orosz agresszióra utalva.

A film főhőse egy sikeres üzletember, aki feleségével és fiukkal luxuskörülmények között egy gyönyörű erdőszéli házban él. A történet 2022-ben, az ukrajnai háború kitörése utáni hetekben játszódik, amikor az oligarchát – más vállalatok vezetőihez hasonlóan – magához hívatja a település polgármestere, és azt kéri tőle, jelölje ki azokat a munkavállalóit, akiket az állam kérésére azonnal be lehet sorozni és a frontra küldeni. A férfi mindeközben rájön, hogy a felesége megcsalja egy fotóművésszel, akivel szemben – büntethetetlensége tudatában – nem riad vissza semmilyen módszertől.

A legjobb rendezés díja

A legjobb rendezés díját megosztva ítélte oda a zsűri Javier Calvo és Javier Ambrossi spanyol rendezőpárosnak a La bola negra (Fekete golyó) című alkotásért, amelyben Federico García Lorca befejezetlen regénye alapján három homoszexuális férfi sorsát mesélik el a spanyol polgárháborútól napjainkig, valamint a lengyel Paweł Pawlikowskinak az újabb fekete-fehér alkotásáért, a Fatherland című filmért, amely Thomas Mannnak a második világháború utáni első látogatásáról szól a Kelet és a Nyugat között kettészakadt Németországban.

A legjobb rendezés díja- Javier Calvo és Javier Ambrossi  | Fotó: Agerpres

A zsűri díját Valeska Grisebach német rendezőnő Das geträumte Abenteuer (Álomkaland) című bűnügyi drámája érdemelte ki, amely a bolgár–görög–török hármashatár vidékén játszódik, és egy régésznő történetén keresztül egy rendkívül veszélyes, bűnözői világot tár fel.

Valeska Grisebach | Fotó: Agerpres

A legjobb forgatókönyv díját Emmanuel Marre francia rendező vehette át a Notre salut (nemzetközi címén: A Man of His Time – Kora embere) című történelmi drámáért, amelyet saját dédszülei levelezése alapján írt.

A film cselekménye a náci Németországgal kollaboráló franciaországi Vichy-rezsim kiépülésének folyamatát egy csőd szélére jutott mérnök (Swann Arlaud) történetén keresztül követi, aki egyre ügyesebben válik a kollaboráns gépezet egyik fogaskerekévé.

A japán Okamoto Tao legjobb színésznő | Fotó: Agerpres

A legjobb női alakítás díját a japán Hamagucsi Rjúszuke Párizsban játszódó Soudain (Hirtelen) című filmjének két főszereplője, a francia Virginie Efira és a japán Okamoto Tao megosztva kapta. Az alkotás egy forradalmian új, kapcsolatközpontú gondozási módszertan, a Humanitude alapján működő idősotthon igazgatónője és egy japán színházi rendezőnő mély barátságáról szól.

Virginie Efira legjobb színésznő | Fotó: Agerpres

A legjobb férfi alakítás díját is megosztva kapta két fiatal színész: a Coward című, első világháborúban játszódó belga versenyfilm két főszerepét alakító Emmanuel Macchia és Valentin Campagne. Az alkotást Lukas Dhont rendezte.

 Valentin Campagne, Emmanuel Macchia és Lukas Dhont rendező a sajtótájékoztatón | Fotó: Agerpres

A fesztiválon bemutatott elsőfilmek közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat Marie-Clémentine Dusabejambo ruandai rendezőnő Ben’Imana című filmje kapta, amelyet az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban vetítettek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?