„Beleordított” a RO-Alert üzenet a bukaresti opera előadásába

Fotó: képernyőmerevítés a videóbólMegzavarta a Bukaresti Állami Opera előadását a katasztrófavédelem által kiküldött, viharra és szélsőséges időjárásra figyelmeztető RO-Alert-üzenet.

A Rigoletto című opera egyik áriája alatt a rendkívül hangos vészjelzés minden nézőnél beindult, akik korábban nem kapcsolták ki, csak lehalkították a telefonjaikat.   

Az egyik, páholyban ülő néző éppen felvételt készített az előadásról, így sikerült azt a pillanatot is lefilmeznie, amikor az áriába „beleordít” a RO-Alert jelzése.

Az eset érdekességét az adja, hogy a hatósági, viharra figyelmeztető üzenet éppen az előadásnak abban a pillanatában érkezett, amikor a történet szerint Sparafucile éppen megölni készül Gildát, és azt énekli, „La tempesta e vicina”, vagyis „Közel a vihar”.

Amint a videón is látszik, ennek hatására a közönségben kitört a nevetés és tapsolni kezdtek, ezért néhány pillanatig az előadás is leállt. A videót egyébként Adrian Marcan, az opera szólistája tette közzé a Facebookon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?