Az elmúlt év magyar filmterméséből láthat válogatást Bukarest közönsége

Az elmúlt év magyar filmterméséből mutat be válogatást november 12-19. között a főváros közönségének a 17. Bukaresti Magyar Filmhét.

A szervező Liszt Intézet bukaresti központjának csütörtöki közleménye szerint a filmművészet kedvelői évről évre érdeklődéssel várják a kulturális külképviselet „márkanevévé vált” novemberi filmhetet, amikor új magyar filmek kerülnek a Román Parasztmúzeum mozijának nagyvásznára, hiszen „ez a magyar film ünnepe a román fővárosban”.  

Fotó: Pexels

A fesztivál hivatalos megnyitója előtti napon, vasárnap a filmkészítés hangmesteri munkáját bemutató kiállítás nyílik a Liszt Intézet bukaresti központjában, amelyre Zányi Tamás érdemes művészt, Balázs Béla-díjas hangmestert is meghívták.

A 17. Bukaresti Magyar Filmhét hétfői megnyitóján Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című filmjét vetítik a rendező és a főszerepet játszó Stork Natasa jelenlétében, aki ezért az alakításáért megkapta a New York-i Film Week legjobb női főszereplőjének járó elismerést.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja keretében elkészült filmek közül - a nyitó film mellett - romániai premieren vetítik a nemrégiben Varsóban három díjjal jutalmazott Elfogy a levegő című filmet, az erdélyi születésű Moldovai Katalin rendezését, aki elkíséri filmjét Bukarestbe, valamint a Látom, amit látsz című filmet Szabó Mátyás rendezésében.

A magyar filmhéten látható lesz Madarász Isti Átjáróház című filmje, Dobó Kata és Gulyás Buda El a kezekkel a Papámtól! című rendezése, levetítik Császi Ádám második nagyjátékfilmjét, a Háromezer számozott darab című alkotást és Buvári Tamás A másik érintése című road movie-ját, melynek bukaresti bemutatóján a rendező is jelen lesz.

A román főváros közönsége a rendező jelenlétében láthatja Tősér Ádám Blokád című filmjét, amely a legjobb játékfilmnek járó díjat kapta a Magyar Mozgókép Fesztiválon, és idén is folytatódik a magyar filmtörténet felejthetetlen alkotásait felelevenítő Magyar Klasszikusok sorozat Gazdag Gyula A sípoló macskakő című filmjének vetítésével, amelyet a Magyar Filmarchívum digitalizációs programja keretében újítottak fel.

A 17. Bukaresti Magyar Filmhét programját sport témájú dokumentumfilmek, animációs- és mesefilmek, valamint a kolozsvári Filmtett Egyesület idei nyári táborában készült kisjátékfilmek egészítik ki.

A filmhét november 19-én Tiszeker Dániel és Lévai Balázs Nyugati nyaralás című vígjátékával zárul, a vetítés után Lévai Balázs és a film producere fog a közönség kérdéseire válaszolni.

A filmeket román felirattal vetítik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?