Amerikai sorozat készül a Viszkis életéről?

Ambrus Attila, azaz a korábban Viszkis nével elhíresült egykori hokista történetét korábban Antal Nimród dolgozta fel a 2017-es A Viszkis című filmben. Úgy tűnik, hamarosan egy egész sorozat is készülhet a „Viszkis rabló” néven hírhedtté vált egykori jégkorongozóról.

Ambrus Attila a Mokka vendégeként mesélt arról, hogy jelenleg két gyermeke és kerámiás vállalkozása tölti ki a mindennapjait. Rengeteg munkája, de további nagy tervei is vannak. „Reménykedem, hogy egy-két éven belül körvonalazódni fog egy elképzelés. Úgy néz ki, hogy Amerikában lesz egy filmem. Sorozat lesz az életemről, ha minden igaz. Most már közel két éve tárgyalok a befektetőkkel” – fogalmazott.

Forrás: Ambrus Attila Facebook-oldala

A Viszkis néven hírhedtté vált egykori jégkorongozó önéletrajzi könyvének angol kiadását olvasta egy amerikai férfi, aki korábban 19 évig játszott az NHL-ben hokikapusként. Tetszett neki a történet, így felvette a kapcsolatot Ambrus Attilvával, aki elmondta, hogy a férfi már kétszer is járt nála Magyarországon, legutóbb az üzlettársával együtt.

„Bízom benne, hogy ők ezt komolyan gondolják, ugyanis ő azt mondta egyszer nekem, hogy nem akar úgy bevonulni a hírességek csarnokába, mint hokikapus, hanem úgy, hogy csinál egy jó hokis filmet. Azt, hogy ez hogyan fog realizálódni, nyilván nem tudom. Most ott tartunk, hogy van egy egy éves szerződésem, ügyvédeknél pattog a labda, aztán majd csak lesz belőle valami. Az biztos, hogy ez két-három éves történet, tehát sajnos nem csak Magyarországon, hanem külföldön is egy része megvan a befektetésnek, de itt több millió dollárról beszélünk. Ez egy nagyon komoly befektetés, és hát ugye ennek két-három éves átfutási ideje van” – fogalmazott Ambrus Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?