A gát című ír darabot mutatja be a szatmárnémeti Harag György Társulat

Az 1997-ben Conor McPherson által írt A gát című többszörösen díjazott ír darabot mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte szerdán a partiumi teátrum.

A Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának a művészeti igazgatója, Ovidiu Caita által rendezett előadás már 2020 végén bemutatásra kész volt, de a járványügyi rendelkezések és a megbetegedések miatt a társulat halasztani volt kénytelen a bemutatót.

Caita elmondta, hogy ebben az előadásban nincsenek kicsi vagy nagy szerepek, hanem mindenki főszereplő. A szereplők nem jók vagy rosszak, hanem egyszerű emberek jó és rossz tulajdonságokkal. Magányosak, de az előadás helyszínéül szolgáló kocsmában egy közösséget alkotnak. Caita hozzátette: szeretné, ha a színház is menedék lenne, ahol a mostani széteső társadalmunkban újra közösséget alkothatunk.

A gát egy világtól elzárt írországi faluban játszódik, ahonnan jobbára mindenki menekülni próbál. A helyiek az eldugott kiskocsma menedékébe húzódva próbálják kijátszani a magányba roskadó időt. Otthonaik kietlenségéből és mindennapjaik eseménytelenségéből szökve önkéntelenül is mesélni kezdenek: szellemek és tündérek világát idézik borzongató történeteikkel, amelyekkel egymást és magukat szórakoztatják. A kocsma egy eltűnőfélben lévő mikrokozmosz és a társadalom egyik utolsó epicentruma, egy olyan világé, amelynek elemi szüksége van a mesékre a túlélés egyetlen zálogaként.

A produkció szereplői Rappert-Vencz Gábor, Orbán Zsolt, Nagy Csongor Zsolt, Gaál Gyula és Bogár Barbara. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Anda Pop, dramaturgja Bessenyei Gedő István, zenei munkatársa Manfrédi Annamária. A bemutató péntek este lesz.

(Címlapképen A gát olvasópróbája, forrása: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?