Jászberényi Sándor haditudósítóból lett író a Látó júniusi vendége

Jászberényi Sándor író, haditudósító, újságíró estjével folytatódik a Látó Irodalmi Játékok. Június 27-én, délután öt órakor Szabó Róbert Csaba beszélget a vendéggel a marosvásárhelyi G. Caféban.

Jászberényi Sándor 1980-ban született Sopronban. A lélek legszebb éjszakája című legutóbbi novellás kötetéért Libri-díjat vehetett át. „Az első kötetével jelentős külföldi sikereket is elért Jászberényi Sándor történeteit leggyakrabban Hemingway prózájához hasonlítják, amiben ugyan van igazság, de a haditudósítóból lett magyar író irodalmi apja mégis inkább Graham Greene. Az ő köpönyegéből bújt elő. A Bluebird Hotel elbeszélője, a boldogságát vesztett, a hazug világ elől háborús övezetekbe, őrületbe, kurvák ágyába, alkoholba és ópiumba menekülő Maros Dániel hangja leginkább a csendes amerikai beszédéhez hasonlít. Cinikus, fanyar, kíméletlen, blazírt és feszes mondatai alatt izzanak az érzelmek: szerelem, szeretet, gyűlölet, barátság, igazságvágy, bosszú... Hogy mi a helyzet manapság a boldogság kék madarával? A szerző készségesen törli a választ kedves olvasójának arcába” – írja a kötetről Cserna Szabó András a fülszövegben.Jászberényi Sándor rendszeresen készít szociológiai témájú nagy riportokat, a gonzó újságírás egyik magyar képviselője. 2007-től érdeklődése a Közel-Kelet és Afrika, illetve a politikai iszlám felé fordult. Interjút készített többek között a nemzetközileg terrorszervezetként jegyzett Iszlám Dzsihád palesztin szervezet harcoló alakulatával, valamint a Muzulmán Testvériség egyiptomi szervezetével. Járt Csádban (dárfúri konfliktus), Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben. 2007-től kisebb-nagyobb megszakításokkal Alexandriában él. Cikkeiért 2005-ben Szabad Sajtó-díjban, 2007-ben Minőségi Újságírásért Díjban, 2009-ben Junior Prima díjban részesült.

Kapcsolódók

Kimaradt?