A Șuie Paparude dalszerzőjének zenéjével mutat be Molière-t a kolozsvári színház

Az eredeti szerzői szándéknak megfelelően balett-komédia lesz Moliére Úrhatnám polgára Mihai Măniuțiu kolozsvári rendezésében, a Șuie Paparude együttes zeneszerzőjének energikus zenéjére.

Az Úrhatnám polgár Tompa Gábor színházigazgató ötlete volt, aki úgy látta, szükség van egy nagytermi komédiára, árulta el Mihai Măniuțiu, aki szerint az előadás célja a minőségi szórakoztatás, a közönségsiker. „Hiszek a nézőt élettel megtöltő, energizáló színházban” – összegzett a rendező.A Kolozsvári Állami Magyar Színház évadzáró bemutatója a jelenbe helyezi az eredeti szöveget. Mihai Măniuțiu 30 éve rendezte meg ugyanezt a darabot a kolozsvári román színházban, de ez teljesen más változat, koncepcióban, látványvilágában is, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. A rendező kilencedik alkalommal dolgozik a kolozsvári magyar társulattal, most azonban olyan alkotótársait hozta el, akikkel korábban nem dolgozott ebben a színházban.Egyikük a sepsiszentgyörgyi származású Andrea Gavriliu koreográfus, aki két alkalommal főszerepet is játszott Măniuțiu rendezéseiben, Târgovișten és Temesváron. Gavriliu Kolozsváron végzett színész szakot éppen az úrhatnám polgárt, Jourdain urat alakító Bács Miklós osztályában, akivel most tíz évvel az egyetem elvégzése után nagy örömére együtt dolgozhat, mondta. Az előadásban megpróbálta saját stílusát a szórakoztató célú balett-betétek műfajával ötvözni. A koreográfus szerint a társulat fizikailag is képzett, edzett, úgy érzi, hogy a színészek teljesítményét értékelni fogják ebben az előadásban.

Luiza Enescu jelmeztervező a televízióból érkezett a színházi berkekbe, harmadszor dolgozik együtt ezzel az alkotótársasággal, Kolozsváron pedig először. A díszletet Adrian Damian tervezte, aki negyedik alkalommal dolgozik a kolozsvári magyar társulattal Măniuțiu-előadáson. Az ő terveit egészítik ki virtuális díszletként Cristi Pascariu és Dima Dimov videói. A zenét Mihai Dobre szerezte, a Șuie Paparude együttes dalszerzője, aki többször építette már fel Măniuțiu előadásainak hangi világát.A sajtótájékoztatón a színészek közül Váta Lóránd volt jelen, ő Clovielle-t, Cléonte inasát alaktja. Mint mondta, annak ellenére, hogy van affinitása a mozgáshoz, szteptáncot tanít az egyetemen, kihívás volt számára a két rétegű előadás, amelyben a klasszikus színészi játék mellett ott van a tánc, ami más megközelítést, más színpadi jelenlétet igényel.

Az előadás leírása: A szemtelenül gazdag Jourdain úr szinte bármit megengedhet magának. Mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből: kulturálttá és rafinálttá szeretne válni, olyanná, amilyennek ő a társadalom felsőbb rétegeihez tartozókat, a high life tagjait elképzeli. Ennek érdekében szolgálót tart, zene-, tánc- és filozófiatanárok hadával veszi körül magát, hogy pénztárcáját nem kímélve behozza vélt és valós lemaradásait. Az útjába kerülő botcsinálta mesterek és tanárok pedig ki is használják szánalmas igyekezetét, és jócskán megszedik magukat Jourdain úr vagyonából. Jourdain úr családját és környezetét az őrületbe kergeti, ezért azok összefognak ellene, hogy megleckéztessék. Hajmeresztő ötletükkel el is vakítják a hiszékeny polgárt, aki ebben a színjátékban irreális vágyai beteljesülését látja. Van-e esélye a józan észnek az elvakult nagyravágyással szemben? Az Úrhatnám polgár mulatságos története 350 évvel a keletkezése után is képes mosolyt csalni a nézők arcára.

Az előadás főszerepét Bács Miklós játssza. További szerepekben: Kató Emőke, Imre  Éva,  Bodolai  Balázs,  Váta  Lóránd,  Albert  Csilla,  Viola  Gábor,  Farkas  Lóránd,  Laczkó  Vass  Róbert,  Sinkó  Ferenc,  Balla  Szabolcs,  Orbán  Attila,  Dimény  Áron,  Vindis  Andrea és Csutak  Réka látható.

A bemutató vasárnap este hét órakor lesz, az előadást játsszák még június 20-án és 27-én is. A színház felhívja a figyelmet arra, hogy stroboszkóp használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem ajánlott.

Kapcsolódók

Kimaradt?