„Megmutattam, milyen az igazi székely lány” – megjelent Szőcs Renáta új videoklipje

Felkerült hétfőn a YouTube-ra Szőcs Renáta második videoklipje. Kifaggattuk a csíkszeredai énekesnőt az Éjfél című dalt kísérő felvételek forgatásáról.

Szőcs Renátától megtudtuk, akárcsak az első videoklipet, a másodikat is Korzikán filmezték. „Voltaképp kétepizódos klipet forgattunk korábban Korzikán, és lett a második epizód” – magyarázta. Újdonság volt az első kliphez képest, hogy ezúttal éjfélkor is forgattak. Kifogtak ugyanis egy gyönyörű teliholdas, csillagos éjszakát, amit nem akartak elszalasztani.

Az énekesnő beszámolója szerint a helyszín sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a második klipben, mint az elsőben. Örökre megmarad számára az az élmény, hogy a felvétel egyik jelenetében cigánykereket hányhatott. „Mindig is arról álmodoztam kis koromban, hogy ha majd egyszer lesz saját videoklipem, cigánykereket fogok hányni benne. Nagyon szeretem ezt a tornamutatványt. Forgatáskor egy gyönyörű magánterületre tévedtünk, ahova amúgy tilos volt belépni, de mi cigányerekezős jelenet miatt kockáztattunk. Teljesült a gyermekkori álmom” – mondta el Szőcs Renáta.

Ezt a jelenetet egyébként drónnal vették fel. „Pár másodperc az egész, de nagyon örültem, hogy összejött. Okosan kiszámoltam, hogy körülbelül mikor ér felém a drón. mert nem volt szabad felnéznem forgatás közben. Néhány másodpercem maradt cigánykereket hányni, és a harmadik próbálkozásra össze is jött. Aztán gyorsan elhagytuk a helyszínt” – mesélte az énekesnő.

Szőcs Renáta a második klipjében sem úszta meg a megmártózást egy medence hideg vizében. Beszámolója szerint ezt is nehezen vállalta be, de szolidaritásból az apja és a barátja is bemászott a medencébe. „Pókerarccal bíztattak, hogy gyere Reni, mert ez nem is hideg, közben pedig láttam, hogy reszketnek” – idézte fel a forgatást a csíkszeredai lány. Egyébként potyára fagyoskodott. A jelenet végül nem került be a klipbe, mert a felvételen szembetűnően látszott, hogy Renáta nagyon fázik, remeg a szája széle a didergéstől.

Akárcsak az elsőben, a csíkszeredai lány a második klipben is sokat megmutat a testéből. A videoklip forgatásáról korábban a Maszolnak elmondta: a határait feszegette, talán még sosem voltam ilyen merész. De a dal megkövetelte, így egy szuper feladatként tekintettem minderre, hisz minden nőben ott van a bájos, sejtelmes lénye. Mi is próbáltuk ezt üzenni a klippel: amikor csak picit adsz, sejtelmes vagy, közben szépen adagolod a dolgokat. És nagyon összhangban van a táj is ezzel az érzéssel” – részletezte.

„Mindent összevetve örültem, hogy ilyen szép helyeken tudtunk forgatni a dalaimhoz. Azt éreztem, hogy a sok nehézség ellenére megmutattam, milyen egy igazi székely lány. Igaz, rég nem merültem ki ennyire” – zárta beszámolóját Szőcs Renáta. 

Kapcsolódók

Kimaradt?