Mégsem távozott üres kézzel az Eurovízióról a magyarországi metálzenekar

„Új lehetőségeket és élményeket kaptunk az Eurovíziós Dalfesztiválon, sok új kaput nyitott meg előttünk az eseményen való fellépésünk” – mondta el az MTI-nek Siklósi Örs, a Magyarországot képviselő AWS énekese.

A modern metált játszó zenekar bár a 21. helyen végzett a vasárnapra virradóra véget ért döntőben Viszlát nyár című szerzeményével, nem ment haza üres kézzel: megkapta a legjobb színpadi látványért járó díjat. Mint írtuk, az idei Eurovíziós Dalfesztivált az izraeli Netta Barzilai énekesnő nyerte Toy című dalával.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon dolgozó újságírók 2016-ban Stockholmban megalapították a színpadi látványt elismerő Buzz Awardot, amelyet tavaly Kijevben adtak át először. Idén a hat kategória közül a legjobb speciális effektekért járó díjat az AWS-nek ítélte oda az a több mint ezer helyszínen dolgozó újságíró, aki leadta szavazatát.

A verseny után Siklósi Örs az MTI-nek elmondta: „megmutattuk a nézőknek, hogy a metál szubkultúra létezik, rengeteg új ember hallotta a zenénket, számunkra tökéletes az eredmény”. Kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplésük máris új fellépési lehetőségekhez juttatta az AWS-t: meghívást kaptak a világ egyik legjelentősebb metálzenei fesztiváljára, a németországi Wacken Open Airre és egy máltai fesztivál szervezői is megkeresték már őket.

Siklósi Örs a Borsnak arról beszélt, hogy a fiúk annak is örülnek, hogy vége a versennyel járó felhajtásnak. „Nagyon, nagyon boldogok vagyunk, sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, örülök, hogy vége lett. Kicsit sok volt nekünk ez a pörgés, ami Portugáliában várt minket. Mi egy kis budapesti metál zenekar vagyunk, nem nekünk való az, hogy naponta kétszáz riporternek kelljen interjút adnunk. Nem néztünk a srácokkal semmilyen statisztikát, csak a legjobbat akartuk hozni a színpadon, megmutatva az embereknek, hogy a metál zenének is létjogosultsága van” – nyilatkozott a frontember.

Hozzátette, tudta, hogy a versenyben ők lesznek a „fekete bárányok”. „Ezzel az elejétől kezdve számoltunk, hiszen ez egy popfesztivál, a mi zenénk meg nagyon végletes: vannak, akik rajonganak érte és vannak, akik teljesen elzárkóznak a zeneiségünktől” – mondta.

Több metált az Eurovízióra

„Remélem, hogy a szereplésünknek köszönhetően más zenekarok is kedvet kapnak majd az induláshoz a nemzeti válogatókon, így A Dalban is és mostantól minden évben láthatunk metált az Eurovíziós Dalfesztiválon” - fogalmazott Siklósi Örs az MTI-nek.

Az AWS énekese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában köszönetet mondott azoknak a rockereknek és a metálosoknak, akik a zenekar miatt nézték az Eurovíziós Dalfesztivált, és akik szavaztak is rájuk. A frontember hozzátette, számukra már a döntőbe jutás is nagy eredmény volt.

Brucker Bence gitáros arról beszélt, hogy a dalversenyhez kapcsolódó közösség és a sajtó is szerette őket. Megjegyezte, köszönettel tartoznak a Wacken Open Airnek, a világ egyik legnagyobb metálfesztiváljának, amelynek szervezői honlapjukon az AWS-re szavazásra bíztatták az embereket, másrészt meg is hívták őket az idei rendezvényre fellépni.

Kapcsolódók

Kimaradt?