Eurovíziós Dalfesztivál: Magyarország döntős, Románia kiesett

Az AWS magyar metálzenekar a harmadik helyen jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki elődöntőjéből. A Romániát képviselő The Humans nem lesz ott a döntőben.

A Magyarországot képviselő, modern metált játszó zenekar a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

A Duna Televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben az AWS tizenharmadikként került sorra és nagy sikert aratott. A mezítláb színpadra lépett énekes, Siklósi Örs és vokálozó társai jól előadták a dalt. A csapatban Brucker Bence és Kökényes Dániel gitározik, Schiszler Soma basszusgitározik, Veress Áron pedig dobol, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki. A Viszlát nyár a zenekari tagok szerzeménye, a dal a halál kémiájáról, megértéséről, tágabb értelemben szeretteink elvesztéséről szól, Siklósi Örs egy éve elhunyt édesapja emlékének íródott.

Ugyancsak bekerült a fináléba az idén is az esélyesek között emlegetett 2009-es győztes, a norvég Alexander Rybak (számának címe: That’s How You Write a Song), ő az Eurovíziók történetének 1500. dalát adta elő.

Sikerrel kvalifikálta magát továbbá a svéd Benjamin Ingrosso (Dance You Off), a moldovai DoReDoS (My Lucky Day), az ausztrál Jessica Mauboy (We Got Love), a dán Rasmussen (Higher Ground), az ukrán Melovin (Under the Ladder), a holland Waylon, aki 2014-ben második lett a versenyen a Common Linnets zenekarral (Outlaw in ‘em), a szerb Sanja Ilic & Balkanika (Nova deca), valamint a szlovén Lea Sirk (Hvala, ne!).

A keddi első elődöntőből az albán Eugent Bushpepa a Mall című dallal, a cseh Mikolas Josef (Lie to Me), a litván Ieva Zasimauskaité (When We’re Old), az izraeli Netta (Toy), az észt Elina Nechayeva (La Forza), a bolgár Equinox (Bones), az osztrák Cesár Sampson (Nobody But You), a finn Saara Aalto (Monsters), az ír Ryan O’Shaughnessy (Together), valamint a ciprusi Eleni Foureira (Fuego) jutott a szombati döntőbe.

A 26-es finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (SuRie – dalának címe: Storm), Franciaország (Madame Monsieur – Mercy), Olaszország (Ermal Meta & Fabrizio Moro – Non mi avete fatto niente), a házigazda, tavalyi győztes Portugália (Cláudia Pascoal – O jardim), Spanyolország (Amaia & Alfred – Tu canción) és Németország (Michael Schulte – You Let Me Walk Alone).

Kapcsolódók

Kimaradt?