Aggódik a kolozsvári magyar színtársulat pénzügyi helyzetéért az UTE

Levelet írt a Kolozsvári Állami Magyar Színház fenntartójának, a román kulturális tárcának az Európai Színházi Unió (UTE) vezetői tanácsa nevében Michal Dočekal elnök. A testület „mély aggodalmát” fejezi ki a színház költségvetési nehézségei miatt.

A színház honlapján közzétett levél szerint aggodalomra ad okot, hogy a 2017-2018-as évadban a meghirdetett hét bemutató közül mindössze három valósulhat meg és a költségvetési nehézségek teljesen bizonytalanná teszik Románia egyik legjelentősebb nemzetközi fesztiválja, az UTE tagintézményeinek bemutatkozási lehetőséget nyújtó Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hatodik kiadásának megszervezését is.A fesztivál veszélybe sodrásával a kulturális minisztérium Románia jó hírnevét kockáztatja, olvasható a levélben. A kolozsvári magyar társulat ugyanis az országot képviseli az Európai Unióban, és éppen abban az évben, amikor Románia veszi át az EU soros elnökségét, kívánatos lenne az intézményt biztonságban tudni.

A színház közleménye szerint a költségvetési nehézségek oka az, hogy a közszférában bekövetkezett béremelések következtében a színház éves költségvetésének mindössze 28 százaléka fordítható működésre és produkciókra, azaz a közüzemi számlák, szolgáltatások kifizetésére, a repertoáron lévő előadások fenntartására, illetve új előadások bemutatására.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008 óta tagja a legfontosabb európai színházi műhelyeket tömörítő Európai Színházi Uniónak. A szervezet elnöke, Michal Dočekal a prágai Nemzeti Színház prózai társulatának művészeti igazgatója, többször rendezett a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, ő jegyzi az Őfelsége pincére voltam (bemutató: 2013) és az Amerika (bemutató: 2015) című előadásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?