Így vonultak fel Mátyás király köszöntésére a kolozsváriak

Péntek este, Hunyadi Mátyás születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulóján háromnapos ünnepségsorozat kezdődött Kolozsváron. A 26. Kolozsvári Mátyás Napok legnépszerűbb napja a szombat volt: délelőtt mi is megnéztük Mátyás udvarának éneklő-táncoló lakóit, délután pedig velük együtt készültünk a fáklyás felvonulásra. 

Az Udvarhelyi Táncműhely Az aranyszőrű bárány című előadása után Both József és Both Zsuzsa vezetésével táncra perdült a közönség a Diákház előcsarnokában, a talpalávalót a Tokos zenekar húzta.

Később a Mátyás táborában kalandozhattak a gyerekek és szüleik, a korabeli életet bemutató interaktív utazó kiállításon.

 

Közzétette: Maszol.ro – 2018. február 24.

 

A csíkszeredai Fesztiválkórus hangversenye után a Farkas utcai templom előt indult a fáklyás menet Mátyás szülőháza felé. A résztvevők Mátyás-korabeli kiegészítőket öltöttek, közben elkészültek a fáklyák is.A kétnyelvű biztonsági tájékoztatás után, sötétedés előtt valamivel elindultak a fáklyát hordozó „királyi alattvalók”. Végigvonultak a Farkas utcán, az Egyetem utcán, majd a főtéri Mátyás-szobor előtt gyülekeztek.

XXVII. Kolozsvári Mátyás Napok - indul a fáklyás menet

Közzétette: Maszol.ro – 2018. február 24.

 

Közzétette: Maszol.ro – 2018. február 24.

 

Szép számú tömeg csatlakozott a menethez, és megannyian figyelték a felvonuló embersereget. Egymás biztonságára a résztvevők és a szervezők is kiemelten odafigyeltek. A főtérre érve egy csoport önkéntes minden fáklyát elhelyezett a szoborcsoport előtt álló installációba. A király szobra pedig díszmegvilágítást kapott. 

Ezt követően háromdimenziós épületvetítést láthattunk Mátyás király szülőházán, az animáció Bordos László Zsolt munkája. A vetítést ötpercenként megismételték, mivel a szűk utcába nem fért be minden érdeklődő egyszerre. Az estet a budapesti Musica Historica régizene-együttes koncertje zárta. 

Fotók: Moldován Árpád Zsolt, Tasi Annabella

Kapcsolódók

Kimaradt?