banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Több ezren olvastak Petőfit párhuzamosan közel kétszáz településen

Ötödik éve a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője az immár tizedik évfordulójához érkezett nemzetközi felolvasómaratonnak. A kedden lezajlott eseményen a 195 éve született Petőfi Sándor műveiből olvastak fel, hat ország közel 200 településén.

Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda művei után 2018-ban a 195 éve született Petőfi Sándor (1823-1849) műveit szólaltatta meg a kedden megszervezett nemzetközi felolvasómaraton. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170 éves évfordulója – indokolta a szerzőválasztást a maraton főszervezője, a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár. Az intézmény Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is központi helyszíne volt a kedden 10 és 18 óra között megszervezett eseménynek.Az előzetes összesítések alapján a felolvasásra jelentkezők száma idén meghaladta a 38 400-at. Romániából a tavalyihoz hasonlóan az ország 16 megyéjéből csatlakoztak, viszont sokkal nagyobb a volt résztvevő települések és a felolvasók száma. Előzetesen összesen 198 településről, hat országból csatlakoztak az idei felolvasához. „Az idei felolvasók közel negyvenezres létszáma, az évről évre nagyobb érdeklődés bizonyítja, hogy az olvasás, az irodalom egyetemes értékeket közvetít. Az országhatárokon átívelő felolvasás összefogja közösségeinket, megszólít gyerekeket, fiatalokat és időseket egyaránt” – fogalmazott a könyvtárvezetés. 

A Hargita megyei felolvasók létszáma is minden eddiginél nagyobb idén: közel húszezren jelentkeztek a megye 70 településéről, Csíkszeredában mintegy 4500-an olvastak fel a megyei könyvtárban és számos iskolában, több mint 20 intézmény és szervezet részvételével.A nemzetközi felolvasómaraton ünnepi megnyitóján Petőfi Sándor életművét felidéző könyvkiállítás fogadta a felolvasókat, majd a maraton házigazdájaként Török Edit fogadta és köszöntötte a felolvasásra érkező vendégeket, majd az esemény fontosságát kiemelve felszólalt a megyei önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviselője.

Kopacz Katalin Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár menedzsere Petőfi Sándor ars poeticájával, a XIX. század költői című versével indította a felolvasást. A nyitányban felolvastak a konzulátus munkatársai, majd Hargita megye idén 50 éves jubileumát ünneplő napilapja, a Hargita Népe szerkesztői, illetve a Role együttes tagjai is. Szervezetten érkeztek a könyvtár előadótermébe a különböző iskolákból is, a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai a költő megzenésített verseiből is énekeltek. A korábbi évekhez hasonlóan folyamatosan érkeztek a felolvasók a helyi kulturális intézményektől, civil szervezetektől és egyesületektől, s a délutáni órákban a könyvtári diákolvasókör, a Lázadó Muglik tagjai is felolvastak. A felnőtt csoportok között bekapcsolódtak a Németh Géza Kulturális Egyesület és a Romániai Cserkésszövetség tagjai.

Külföldön a felolvasók száma az 5000-hez közelített, 29 település csatlakozott: Magyarország, Felvidék (Szlovákia) és Kárpátalja (Ukrajna) mellett idén is felolvastak Belgiumban, a Brüsszeli Magyar Házban, és Németországban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?