Ősbemutatóval köszöntötték Kodályt Csíkszeredában

Rendkívüli zenei élményben lehetett része annak, aki részt vett december 16-án – Kodály Zoltán születésnapján – a Trio à la Kodály jazz zenekar koncertjén a Csíki Moziban. Az együttes a Hommage című lemezbemutató turnéja csíkszeredai állomásán a Csíki Kamarazenekarral közösen éltette a Mestert.

Egyedi élményt kaptak szombat este a csíki jazz- és komolyzene-kedvelők: ínyenceknek való műélvezettel járt a Csíki Kamarazenekar nyolc tagját az Oláh Dezső Junior Prima-díjas zongoraművész alapította Trio à la Kodály kamara jazz trióval közösen hallgatni. Csütörtökön még csak 25 hely volt eladva, és sajnos a koncert valóban nem volt teltházas. Igazán sokat veszített az, aki nem volt jelen, és bizonyára sokan bosszankodnak is emiatt, ugyanis a csíkszeredai kulturális intézmények önkormányzati átszervezése óta sokan nehezményezik, hogy csak utolsó pillanatban lehet értesülni az eseményekről. A szerző felvétele

A tavaly is Erdélyben turnézó Trio à la Kodály a 2017-ben Hommage címmel megjelent albumukon Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából – ajánlójuk szerint – „kortárs zenei felfogásban kívánták feldolgozni és bemutatni az egyik legkiválóbb magyar zeneszerző és zenepedagógus műveit”. A kodályi témákra íródó művek bevallásuk szerint egyrészt tisztelgés Kodály munkássága és zenei szelleme előtt, másrészt a már ismert témákat újfajta megközelítéssel próbálják bemutatni a közönségnek, a jazzben nélkülözhetetlen improvizációkkal átszőve. Erdélyi lemezbemutató turnéján az együttes Csíkszeredában rendkívüli extrával szolgált: a csíki vonósokkal együttműködve ősbemutatóval tisztelgett.

Előbb Oláh Dezső együttes-alapító zongoraművész és zenekarvezető köszöntötte a közönséget, majd bemutatta a klarinéton és tárogatón játszó Erdő Zoltánt, az ütőhangszerek mögött ülő Tar Gergelyt és a lemezbemutató turnén vendégként fellépő európai hírű Oláh Pétert. Mint elmondta, a születésnapi koncerten fellépő Csíki Kamarazenekar vonósainak „férfias hangzásához” is kiváló a nagybőgő ellenpontozása, noha a trió különlegessége, hogy kizárólag basszus nélkül játszanak.

Az est során előbb a trió jazz-beköszöntőjét hallhattuk, majd egy darabba olvasztva élvezhettük a Felülről fúj az őszi szél és a Fölszállott a páva interpretációját, és itt kapott főszerepet a különleges hangzású „hang” nevű dob, amely két egymással összeragasztott acél félgömbből készült idiofon ütőhangszer. Látványban-hangzásban ugyanakkor a zongorája mögül vezénylő Oláh Dezső szenvedélyes improvizációit az is fokozta, hogy a komponista-zenekarvezető olykor a zongora farészén is dobolt, vagy ültében egyszerűen belenyúlt a fölnyitott tetejű csíki Petroff-versenyzongorába, bentről koppintva a húrokra.

Kivételes élmény volt a jazzritmusra hangolódó csíki vonósokat összhangban hallgatni a trióval, és a romantikus, olykor drámai összhangot átengedni pórusainkon.

Kapcsolódók

Kimaradt?