A 225 éves magyar színjátszást ünneplik Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház december 6. és 10. között szervezi meg kétévente sorra kerülő téli miniévadát. Az eseménnyel egyszersmind a kolozsvári magyar színjátszás 225 éves fennállását is ünnepli az intézmény. 

Az ünnepi miniévad programjában az elmúlt évadok legjelentősebb előadásai szerepelnek, olyan rendezők munkái, akik meghatározták a társulat művészi fejlődését és a színház arculatát. A miniévadot december 6-án a több mint 140 előadást megért Ványa bácsi nyitja, melyet Andrei Șerban rendezett. A Showcase része továbbá a 2013-ban bemutatott Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás, Silviu Purcărete rendezése, a Robert Woodruff által 2011-ben rendezett Születésnap, valamint a 2016/17-es évadból a Rosmersholm (rendező: Andriy Zholdak), A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky) és a Vakok (rendező: Botond Nagy) előadások.A miniévad ideje alatt az előadások mellett az emeleti előcsarnokban könyvbemutatókra is sor kerül: a színház legfontosabb nemzetközi turnéit ismertető album bemutatójára csütörtökön, december 7-én 18 órától, a Tompa Gábor színházi világába elkalauzoló Mihaela Marin-album bemutatójára pedig szombaton, december 9-én 18 órától. Szintén a miniévad keretében kap helyet Báthori Csaba József Attila-díjas költő estje pénteken, december 8-án 16:30-tól.A Showcase keretében műsorra tűzött előadásokra jegyek vásárolhatók a jegypénztárban, valamint online. Báthori Csaba költői estjére, valamint az ugyanaznap műsoron levő Rosmersholm előadásra kedvezményesen 25 lej értékű kombinált jegy vásárolható.

Kapcsolódók

Kimaradt?