Broadway-sikerdarabot mutat be a Harag György Társulat

A Biloxi blues című Neil Simon darabból készült előadással folytatódik az Északi Színház Harag György Társulatának nagyszínpadi bemutató-sorozata szerdán este héttől.

A néhány fős sorkatona-csapat kiképzéséről szóló történet 1943-ban játszódik, a Biloxiban található katonai bázison. A bakák életét az együttérzést nem ismerő Toomey kiképzőtiszt keseríti meg – valószínűleg ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szakasz tagjai összebarátkozzanak, igazi csapattá váljanak. A darabot hosszú ideig játszották a Broadway-n, hatalmas sikerrel, 1988-ban pedig film is készült belőle. Műfaja nehezen meghatározható, úgy váltakoznak benne a könnyedebb és drámaibb pillanatok, ahogy annak idején a sorkatonai szolgálatukat töltők is megtapasztalhatták. Különlegessége, hogy gyakorlatilag egyenrangú szerepek vannak benne, így az előadás a benne játszó színészeknek mindenikének kiváló játéklehetőséget nyújt.„A koncepció az volt, hogy egy nősorsokat bemutató előadás, a Bernarda Alba háza után egy jellemzően férfi-történettel folytatódjon az évad. Kapóra jött tehát a Biloxi blues ötlete, melyet több más darab mellett a rendező ajánlott a figyelmembe. Fontosnak tartom, hogy minden évadban bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk legalább egy fiatal rendezőnek, aki most indul a pályán. Bordás Attila ebből a szempontból speciális eset, hiszen koreográfusként régóta alkalmazottunk, és sok helyen dolgozott már, Bukaresttől Budapestig, mozgás workshopokat is sokfelé tartott már, Görögországtól Szerbiáig, ráadásul már annak is jó hét esztendeje, hogy elvégezte a rendezői mesterit a vásárhelyi egyetemen, Babarczy László osztályában. Színházi emberként tehát korántsem kezdő, de rendezőként ezzel az előadással indul a pályája. A Tamás Ágnes által magyarra fordított, és Benedek Zsolt dramaturg által átdolgozott darab - mely román nyelvterületen már hatalmas sikereket könyvelt el, de magyar nyelven először kerül színpadra Erdélyben -, úgy gondolom, hálás feladat egy pályakezdő számára, amellyel belophatja magát a közönség szívébe is” - nyilatkozta Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

„Háború, háború, háború. Vérfagyasztó már a szó maga is. A sok millió ártatlan áldozat jut eszünkbe, az értelmetlen vérfürdő képei szikráznak emlékezetünkben, az atomrobbanás néma armageddonja vonja tejszínű ködbe képzeletünk vetítővásznát. A világ lángokban áll, mi pedig tehetetlenül állunk, rettegünk, nincs hová menekülni. Itt már nincs helye hősiességnek, nincs lehetőség elbújni, nem tudjuk megvédeni magunkat a borzalomtól. Nem marad más, mint hogy porig alázva nézzük végig saját kivégzésünket. Így fest ma a háború démonikus arca.

Ezt az arcot azonban a Biloxiban állomásozó újoncok nem ismerik még. A tíz hetes kiképzés nem több egy hosszúra nyúlt osztálykirándulásnál. Itt nincsenek hullahegyek, legfennebb a kényelmesnél több fekvőtámasz, ehetetlen tábori koszt, egy szigorú nevelőtiszt hóbortjai. A háború, innen nézve: kaland, kihívás, lehetőség. Nem több egy fiatalkori emléknél, amivel szívesen szórakoztatjuk majd unokáinkat. És persze az a pillanat, amikor meg kell halnia a fiúnak, hogy megszülethessen a férfi” – olvasható az előadás leírásában.  

Szereplők: Orbán Zsolt, Frumen Gergő, Péter Attila Zsolt, Varga Sándor, Bodea Gál Tibor, Gaál Gyula, Lukács Szilárd m.v., Moldován Blanka és Budizsa Evelin. Az előadás rendezője Bordás Attila, dramaturgja Benedek Zsolt m. v., díszlettervezője Gólicza Előd m.v., zeneszerzője Iszlai József, a jelmezek pedig Szabó Anna munkáját dicsérik. Neil Simon angol nyelvű szövegét Tamás Ágnes fordította magyarra és Benedek Zsolt dolgozta át, a román fordítással és az angol eredetivel összevetve. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán.

A társulat a Biloxi bluest a bérlethirdetéskor még kamaratermi darabként, választható előadásként hirdette, ám a próbafolyamat során a nagyszínpadi bemutató mellett döntöttek. Emiatt a választott bérletek összevonásával játsszák az előadást. A november 15-én bemutatott produkció mellett ebben az évben november 16-án lesz még műsoron a Biloxi blues. Az Északi Színház termében fennmaradó szabad helyeket pedig jegyrendszerben értékesítik.

Az előadásra jegyek 18 lejes egységáron a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy az előadások előtt egy órával a helyszínen, illetve interneten.

Kapcsolódók

Kimaradt?