A „legnagyobb kortárs arab költő” és magyar történész a kolozsvári könyvfesztiválon

Az V. Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál standjai már épülnek Kolozsvár főterén. Noha a fesztivál október 3. és 8. között zajlik, a díszmeghívott már vasárnap megérkezik. A fesztiválon az erdélyi magyar könyvkiadók is képviseltetik magukat.

Adonis, azaz Ali Ahmad Said Esber, aki a The Guardian szerint a „legnagyobb kortárs arab költő” lesz a könyvfesztivál díszmeghívottja. Vasárnap délután 5 órától Dinu Flămând beszélget vele a Művészeti Múzeum Tonitza-termében.Magyarországi történész is szerepel a meghívottak között: Kolozsvárra látogat Berényi Mária, a Magyarországi Románok Kutatóintézetének igazgatója. Berényi a magyarországi románok történetét kutatja, több könyve jelent meg a témában. 1986-ban filológiából szerzett doktori címet a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 2001-ben pedig történelemből a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Berényi Máriával a Sinteza folyóirat szervez beszélgetést szerda délután négy órától az Octavian Goga Megyei Könyvtárban.

A fesztiválon a Romániai Magyar Könyves Céh megbízásából a Kriterion Könyvkiadó és az IDEA Könyvtér vesz részt, a Mátyás-szobor előtti standon erdélyi kiadványok százaiból válogathatnak az érdeklődők.

Ugyanitt szerda délután négytől a Kriterion Kiadó kétnyelvű kiadványait mutatja be Szabó Gyula és meghívottai, Mihaela Panainte, Bánfi Géza és Felician Pop. Ghizela Suliţeanu: Dobroca Tatarlari'nin Müzikal Folklorindan Örnekler / Din folclorul muzical al tătarilor dobrogeni, Plugor Sándor-Szilágyi Domokos: Öregek könyve / Cartea bătrânilor, Markovits Rodion: Reb Áncsli / Reb Ancil köteteit ismertetik.

 

A fesztivál kedden délután 1 órakor a hagyományos Olvasók Menetével kezdődik. A program itt található.

Kapcsolódók

Kimaradt?