Filmszereda: hétvégén többször megtelt a Csíki mozi

Több mint ezer néző volt kíváncsi a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál első hétvégéjén vetített alkotásokra a szervezők közleménye szerint.

Több filmet is telt ház előtt vetítettek, így többek között a szombati Lengemesék című animációs filmre is megtelt a nézőtér, a vasárnap bemutatott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című díjnyertes alkotására pedig már pénteken elfogytak a jegyek.Tudor Giurgiu a román titkosszolgálat működéséről szóló De ce eu?/Miért én? című filmje után Vágási Emőkével, a film társproducerével beszélgetett Csiszér András, a filmfesztivál egyik szervezője. Vágási elmondta, nagyon örül annak, hogy Csíkszeredába is eljutott a film. Amikor Tudor Giurgiu és felesége, Oana Giurgiu megkeresték őt, a film története már a legapróbb részletekig ki volt dolgozva. Számára, jogász végzettségűként, egy igazságkeresőről szóló film nagyon izgalmasnak tűnt, ezért örömmel vett részt a produkcióban.

Az eredetileg a 2015-ös Berlinalén bemutatott film Vágási Emőke szerint tulajdonképpen Tudor Giurgiu saját története, hiszen a Román Televízió élén őt sem hagyták, hogy megreformálja a rendszert, és a filmje főszereplőjéhez, Cristian Panduruhoz hasonlóan őt is meghurcolták és félreállították. A fiatal ügyész történetével saját meghurcolását követően találkozott, és teljesen tudott azonosulni vele, a történetnek köszönhetően tette túl magát az őt ért megpróbáltatásokon.

A vetítések között és alatt a Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváludvarban helyi zenekarok léptek fel, a The Crazy Plumbers, a Four People One Pack, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Friday Rehab, az Evilági és a Party Brass Band szórakoztatták zenéjükkel a közönséget.Hétfőn 15 órától a Legendárium-rajzfilmeket vetítik, 16 órától gyermektáncház lesz. 16 óra 45 perctől az Olli Mäki legboldogabb napját (2016., r.: Juho Kuosmanen), 18 óra 30-tól az Érettségit (Bacalaureat) (2016, r.: Cristian Mungiu) vetítik. 20 órától Szabó Enikő és barátai koncerteznek, majd 21 óra 15 perctől a Hajnali láz (2015, r.: Gárdos Péter) című filmet vetítik. A részletes program elérhető az esemény Facebook-oldalán. Jegyek online oldalon és a Csíki Játékszín előterében felállított Filmszereda-standnál kaphatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?