banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hajdu Szabolcs és alkotótársai dokumentumfilmjét is vetíti a Filmtettfeszt

Nem csupán versenyprogramja, hanem a versenyen kívül műsorra tűzött alkotások révén is a dokumentumfilm műfajára összpontosít idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. A válogatásban az a film is szerepel, amelyet Hajdu Szabolcs és alkotótársai a Délibáb című játékfilm szereplőválogatásához kapcsolódóan forgattak, olvasható a filmfesztivál internetes oldalán.

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét október elején 17. alkalommal, 12 erdélyi városban szervezik meg.

A versenyen kívüli válogatásban látható lesz Halász Glória filmje, aki a Dr. Lala után három évvel ismét cirkuszos témával tér vissza a Filmtettfesztre: a Mi ez a cirkusz? a valóság és a fikció határán egyensúlyozva egyedülálló bepillantást ad a Recirquel újcirkusz társulat hat fiatal artistájának életébe és egy előadás születésébe. Úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók hőseit, ahogy egyébként soha nem láthatjuk őket. Kiderül, hogy néha ők is félnek, fájdalmak gyötrik őket és vannak álmaik.

Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.Szintén Erdélyben játszódik a Hajdu Szabolcs-Tóth-Ridovics Máté-Gálovits Zoltán-Kővári Szabolcs négyes új dokumentumfilmje. A Kanzoli Wanted bemutatója a Filmtettfeszten lesz, a film története pedig a Délibáb című játékfilm forgatásához kapcsolódik: Ruzsa Rémusz a szereplőválogatás során megkapta Kanzoli szerepét. A korábbi egyeztetések alapján a film egyik asszisztense érte megy Romániába, a forgatási helyszíntől 800 kilométerre fekvő Köpecbányára, hogy elvigye a forgatásra. Az egyszerűnek látszó feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.

Két fikciós rövidfilmes verseny után idén a Filmgaloppon dokumentumfilmek méretkeznek meg. A válogatásba bekerült hét filmről itt írtunk.

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle időpontjai és helyszínei városonként

Kolozsvár – október 4–8., Győzelem / Victoria mozi, Sapientia EMTE

Arad – október 12–13., Művész Mozi

Csíkszereda – október 6–8., Csíki Székely Múzeum

Gyergyószentmiklós – október 8., Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ

Kézdivásárhely – október 6–8., Vigadó Művelődési Ház

Kovászna – október 5–8., Városi Művelődési Ház

Nagyvárad – október 13–15., Partiumi Keresztény Egyetem

Nagyszeben – október 5–7., Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ, AstraFilm Stúdióterem

Sepsiszentgyörgy – október 6–8., Művész Mozi

Szatmárnémeti – október 6–7., G. M. Zamfirescu Művelődési Ház

Székelyudvarhely – október 5–8., Városi Könyvtár, Stúdió Mozi

Temesvár – október 2–3., Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A fesztivál minden vetítése és kísérő programpontja ingyenes. A filmeket többnyire román, esetenként angol felirattal vetítik.

Kapcsolódók

Kimaradt?