Mi a különbség Geszti Péter és a Wellhello között?

Nyilván nagyon sok minden, de attól még néha úgy éreztük magunkat Geszti Péter pénteki szatmárnémeti koncertjén a Partiumi Magyar Napokon, mintha egy pár generációval idősebb Wellhello bulijára tévedtünk volna be.

Geszti Péter megosztó karakter, de van azért egy jó pár vitathatatlan érdeme. Többedmagával 1992-ben megalapította a Rapülőket, 1997-ben a Jazz+Az nevű formációt, 2011-ben pedig a Gringo Sztárt. A dzsungel könyve (1996) és a Pál utcai fiúk (2016) kultikus musicalek dalszövegírója, de számos munkáját meg lehetne még megemlíteni.

Idén a Rapülők újra összeállt két teltházas koncert erejéig a Papp László Budapest Sportarénába, nagyszabású, az elejétől a végéig kigondolt showműsorral készült a zenekar. Erről több kritika is megjelent, az egyik viszont óriási méreteket öltő vitát váltott ki, amelybe még Berkes Gábor, a Rapülők másik alapembere is beszállt. Nem véletlen tehát, hogy azzal kezdtük a cikkünket, hogy Geszti Péter megosztó karakter.Fotó: a Partiumi Magyar Napok Facebook-oldalaDe mit láttunk a szatmárnémeti koncerten? Kicsit egy nosztalgiazenekart, aki eljátszotta azokat a slágereket, amelyekért a közönség egyértelműen epedezett, viszont fontos rögtön hozzátenni, hogy nem egy színpadon ide-oda vánszorgó, kiöregedett frontember állt mindennek az élén, hanem egy olyan előadóművész, aki próbál a mával lépést tartani.  

Nem szabad elfelejtenünk, hogy zenei munkái mellett Geszti egy kiváló reklámszakember, aki világosan tudja, és érti, hogy mit miért tesz, és mindezt hogyan fogja dekódolni a célközönség. Látszik, hogy követi a kortárs trendeket, ezért nem véletlenül érezhettük néha úgy magunkat a pénteki koncerten, mintha egy pár generációval idősebb Wellhello bulijára tévedtünk volna be. Igen, ezt a párhuzamot már korábban is elsütötték, a két zenekar egy közös produkciót is előadott az X-Faktorban.A szerző felvételeKínos szópoénokat gyártó fazon, vagy a magyar nyelvet bravúrosan használó zseni? – merülhet fel a kérdés azokban, akiket foglalkoztat Geszti Péter munkássága. Lehet, hogy mindkettő van/volt benne, viszont az nem valószínű, hogy A dzsungel könyvéről vagy a Pál utcai fiúkról valakinek is a gagyi rímek jutnának legelőször az eszébe.

Tudjuk azt is, hogy Geszti Péter négy évadon át az X-Faktor televíziós tehetségkutató műsorban zsűrizett. Azóta több példát is látunk arra, hogy az egykori versenyzőkkel, legyenek azok X-faktorosok, megasztárosok vagy egyéb műsorok felfedezettjei, folyamatosan közreműködik a produkcióiban. Hogy visszatérjünk cikkünk ürügyére, Szatmárnémetiben Ambrus Rita nagyváradi énekesnővel lépett egy színpadra, a Megasztár negyedik szériájának döntősével.A szerző felvételeDe a Létvágy című legújabb albumán feltűnik Wolf Kati, Oláh Gergő, Széles Iza is, vagy a ma már magyarországi szupersztárokká vált Tóth Gabi és Puskás Peti. Egyfajta mentorapa, aki látszólag nem engedi el a felbukkanó fiatal tehetségek kezét.

A szatmárnémeti szocreál épületek lábai előtt elnyúló tömeg pozitívan fogadta Geszti Péterék koncertjét, bár nagyon nagy buli nem kerekedett belőle, inkább egy visszafogottabb estét zárt pénteken a 16. Partiumi Magyar Napok. 

Kapcsolódók

Kimaradt?