Vasárnapig lehet szavazni a Nagy Egyesülés logójára

A Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumára logó is készül, ezekből választhatjuk ki kedvencünket a művelődési minisztérium honlapján

"Az 1918-as nagy egyesülés és a nemzet egyesítéséért folytatott háború centenáriuma minden román ünnepe, ezért mindenki számára meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy beleszóljon az ünnepség arculatának a kiválasztásába" - olvasható a román kulturális tárca szerdai közleményében.

A három reklámügynökség, a Pastel, az FCB BUCHAREST és a BrandNew összesen 13 arculati tervet készített, ezeket egy szakmai zsűri már kedden értékelte. A nyertes arculat kiválasztásánál a szakmai zsűri által megítélt pontszám 75 százalékban, az internetes közönségszavazás eredménye pedig 25 százalékban számít.

A logók között van, amelyik Brâncuși A csók című szobrát idézi meg, és van, amelyik a pop-artra hajaz. Több javaslatban visszatér a zászló és a kokárda, a trikolór mindegyikben. A logókhoz tartozó szlogenekben gyakran használják az „együtt” kifejezést.Vannak izgalmas ötletek is, például az egyik tervben az szerepel, hogy a logót, ami egy 100-ast jelképez, kivetítik a parlament épületére, és egy honlapra bárki beírhatja a nevét és kívánságát, ami valós időben bele fog épülni a logóba.

Az arculati tervek javaslatokat is megfogalmaznak arra vonatkozóan, hogy milyen üzenetet képviseljen a jövő évi centenárium. Az egyik terv például békés, pozitív üzenetekre élezné ki a kommunikációt, mellőzné a Nagy-Románia használatát.

A szaktárca honlapja arról is tájékoztat, hogy projektjavaslatokat várnak a szervezetektől. Az egyik kiírás az idei évre szól, ezeket október 1. – november 30. között kell megvalósítani projektenként legfeljebb 50 ezer lejből. A pályázatok között összesen egy millió lejt osztanak szét. 2018-ra is hirdettek kiírást. 

Kapcsolódók

Kimaradt?