Találkozások irodalommal, zenével, kortárs művészetekkel a Forgatagon

A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a Vásárhelyi Forgatag és a Szféra – Kortárs Művészet Műhelye szervezői úgy döntöttek, idén hamarabb rendezik meg az Aranykakas udvarára tervezett eseménysorozatot, hogy ne fedjék egymást a párhuzamos rendezvények. Az ötlet bevált, a marosvásárhelyiek minden nap megtöltötték az erre a célra berendezett udvart.

Pirosra, zöldre, sárgára, lilára festett raklapokból készített ülőalkalmatosságok, más-más formájú székek és asztalok, dobozok, ládák alkották a Szféra bútorzatát, ahová ismerősök és ismeretlenek ültek egymás mellé, hogy meghallgassanak egy-egy onertet, előadást, bemutató a három napos sorozaton.

Míg a színpadon zenéltek, kisgyerekek szaladgáltak a felnőttek között, kissé távolabb baráti társaságok söröztek, mások a kiállításokat nézték, vagy beszélgettek Vajda Boróka marosvásárhelyi (ez az első fotókiállítása), Anca Onuț, szintén vásárhelyi fiatal alkotó, aki számítógépes grafikáival mutatkozott be, illetve eljött Kolozsvárról Könczey Elemér elismert grafikus is.

Az egykori vendéglő teraszként is működő udvarán a volt szeparékat jelzik a még álló falak, amelyek nagyszerű kiállítótérként is beváltak, ahol a képző- és fotóművészet mellett az első erdélyi képregény oldalai is helyet kaphattak, ahogy a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér is képviseltette magát egy fotogramm műhellyel, ahol azt mutatták be, hogy hogyan készíthető, hívható elő fényképezőgép nélkül fénykép.

Az Aranykakasként emlegetett, legutóbb, több mint húsz évvel ezelőtt még népszerű vendéglőként működő, ma már romos épület egykor Marosvásárhely leggazdagabb gyárosáé, Bürger Alberté volt. Az épület évről évre rosszabb állapotba kerül, most már – néhány éve – új tulajdonosa is van, aki az engedélyek megszerzésén ténykedik, hogy a műemlékként nyilvántartott házat felújjíttathassa.

Addig is kiadja a Szféra, vagy hasonló jellegű művészeti rendezvények számára az udvarát, mert maga az épület már lassan életveszélyessé kezd válni. A házról, annak tulajdonosáról Orbán János művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa tartott előadást az érdeklődőknek.

A színpadon egymást váltották a zenekarok, fiatalok, ismertek, vagy kevésbé ismertek. A Kovács András Ferenc, Szabó T. Anna, Demény Péter, Székely Csaba verseiből készült zenés összeállítás – Sebestyén Aba színművész és Cári Tibor zeneszerző közös munkája – első alkalommal láthatta a közönség. A szerzők közül Székely Csaba és Demény Péter is ott ült a közönség soraiban, előbbi érdeklődésünkre elmondta, tetszett az összeállítás.

A Vásárhelyi Forgatag Szféra rendezvénysorozata vasárnap este véget ér, de az események folytatódnak, a hét minden napjára jut valami, – könyvbemutató, népviselet-kiállítás, fiatal képzőművészek tárlatnyitója, múzeumi rendezvények, színház, operett előadás – amit nem érdemes kihagyni.

A hivatalos megnyitó szerda este 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében, azt követően az események sűrüsödnek, Marosvásárhelyiek Világtalálkozója, Bolyaiak Világtalálkozója, könyvvásár, táncház, tematikus városnézések, koncertek, kerekasztabeszélgetések várják az érdeklődőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?