Budapesti koncertre készül Robbie Williams

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója jövő szerdán lép fel a Groupama Arénában. Gigantikus méretű díszletekkel, látványos showelemekkel, tűzijátékkal várja többek között Robbie Williams a közönséget vadonatúj, The Heavy Entertainment Show elnevezésű stadionturnéjának budapesti állomásán – közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

A júniusban Manchesterben kezdődött koncertsorozaton 52 kamion és kilenc busz szállítja a felszerelést, két kamion kizárólag az egyenletes áramellátást adja a produkcióhoz, az utazó stáb pedig több mint 150 főből áll. Ehhez kértek még helyben mintegy 250 segítőt, valamint három darut, egy kosaras emelőt, tizennégy targoncát és két platós teherautót a színpad építéséhez és bontásához.

A stáb saját mosodát üzemeltet a turnén, öt-öt nagy kapacitású mosógépet és szárítógépet visznek magukkal. Mint írták, a koncert előtti napon, augusztus 22-én kedden már teljes egészében a produkció uralja a stadiont, délután technikai próbát is tartanak.

A pódium két szélén monumentális, a lemezborítóról és a koncertplakátokról ismert, Robbie-sziluettként elhelyezett kivetítő mellett a díszlet teljes háttere is egy óriási ledfal. A színpadhoz csatlakozik egy 16 méteres kifutó, amelynek a végén miniporond található.

Robbie Williams 20-21 számból álló programjában jó néhány feldolgozás is szerepel. Pete Conway, az énekes színész-komikus édesapja is a turnéval utazik, ő egy Neil Diamond-dalt énekel duettben a fiával.

Elhangzanak az új album dalai és természetesen Robbie Williams legnagyobb slágerei is a koncerten, amelyen stroboszkópot, konfettiágyút, különböző pirotechnikai elemeket és tűzijátékot is használnak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?