Kolozsvári Magyar Napok: jót szomorkodtunk a Balaton kultikus zenéire

A vasárnap esti magyarfenesi Balaton koncerttel elkezdődött a 8. Kolozsvári Magyar Napok koncertsorozata. A ’80-as évek magyar underground kultuszzenekarának túl tágas volt az Arkhai szoborpark, a jelenlévő rajongókat viszont sikerült lázba hozni. Rögzítettünk a hangulatból.

A Balaton eklektikus műsorral jött: hallottunk Ady és Petőfi feldolgozást, Nagy Feró-dalt, a koncert utolsó egyharmadában pedig egymás után jöttek az ismert Víg Mihály-dalok, olyanok is, amelyeket eredetileg a Trabant együttes énekelt. A rajongók az utolsó percig reménykedtek benne, hogy elhangzik majd a Kárhozat című Tarr Béla filmből ismert Kész az egész, de erre végül a közönség követelőzése ellenére sem került sor.A kis klubokra méretezett zenekar közönsége nem tudta betölteni az Arkhai szoborparkot, a közönség eloszlott a domboldalon, annál is inkább, hogy vasárnap este egyetlen menetrend szerinti járat megy Kolozsvárról Magyarfenesre, késő este pedig visszafele semmi, így csak az jöhetett el, akinek volt autója, autós ismerőse vagy bevállalt egy biciklitúrát a helyszínre.

A Balaton Együttest 1979-ben Víg Mihály és Hunyadi Károly alapította. A verseket, forgatókönyveket és színdarabokat is szerző Víg Mihály 1982-től egy másik fontos együttesnek, a Trabantnak is meghatározó tagja lett. Több Tarr Béla filmhez, de például Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjéhez is szerzett zenét.

A koncerten így főleg a szűk kolozsvári rajongótábor volt jelen. A tágas tér ellenére családias volt a hangulat, Víg Mihály a koncert előtt a szoborparkban fotózgatott, később fellépett a színpadra és a Balaton melankolikus és minimál stílusához illően a legszükségesebb mozdulatokra és interakcióra szorítkozva végigjátszotta a kb. másfél órás koncertet.A közönség néhány tagjának szeme mintha akkor csillant volna fel először, amikor Víg Mihály a Nem vagy te Néró című dalt kezdte énekelni. Ez a dal is bizonyítja, hogy az együttes milyen vegyes ihletforrással rendelkezik: a dalt eredetileg Késmárky Marika táncdalénekesnő énekelte az 1971-es táncdalfesztiválon, most a szomorkásabb-ironikusabb verziót hallhattuk. Ezután megzenésített versek következtek, az egyik dalban Víg Mihály négy Ady-verset gyúrt össze, itt éppen A Duna vallomásánál tart. A hangulat talán erről a telefonos felvételről is átjön.

„Nem vagy te pressziós?” „De.” – viccelt Víg Mihály a sötét verssorok után, és vidámabb dalokat ígért a koncert második felére. Elhangzott még többek között a Levert vagy című Balaton dal, az Itt van, pedig senki se hívta vagy a Ragaszthatatlan szív, ez utóbbi kettőt az Eszkimó asszony fázik című filmből Méhes Marietta hangján ismerhetjük, Balaton-stílusban pedig így hangzott:

A Kolozsvári Magyar Napok koncertsorozatának alternatív vonala a fesztivál új helyszínén, a Sétatéren folytatódik: kedden este héttől itt koncertezik például a Pál Utcai Fiúk, szerdán az Anna and the Barbies, csütörtökön AG Weinberger feat. One More Minute, pénteken pedig a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society együtt lép fel. Teljes koncertprogram itt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?