Két szakadt úriember évekkel ezelőtt felkereste a bonchidai Bánffy-kastély felújításával foglalkozó Transylvania Trust Alapítványt, és előadta, hogy elektronikuszene-fesztivált szeretne Erdély Versailles-jában - így vette kezdetét az Electric Castle fesztivál, amelyet idén, a hétvégén zárult ötödik kiadáson több mint 150 ezer ember látogatott meg. A Transylvania Trust Alapítvány elnökével, Hegedüs Csillával a változatos zenei felhozatalt és látványt kínáló fesztivál kezdeteiről, és a sokat megélt kastélyról beszélgettünk.

Hogyan találkozott a Transylvania Trust Alapítvány és az Electric Castle?

Az egész úgy kezdődött, hogy két szakadt úriember megjelent az alapítványnál évekkel ezelőtt, és elmondta, járt a Bonchidai Kastély Napokon, a TIFF nálunk szervezett programjain, és szerintük a világ legklasszabb fesztiválhelyszíne lehetne az „Erdélyi Versailles”. Kiváncsiak voltak: mit szólnánk ahhoz, ha a Bánffy-kastélyban lenne egy elektronikuszene-fesztivál?

Én akkor még – koromnál fogva – nem voltam teljesen tisztában azzal, mit is jelent az elektronikus zene, mire kaptam egy rögtönzött bemutatót. Tisztáztuk azt, hogy ez a kastély műemlék, Erdély legnagyobb kastélya, és hogy nekem személy szerint felelősségem a biztonsága, a felújítása, a megőrzése. Azonban nyitottak voltunk erre a kezdeményezésre, hiszen amióta nekikezdtünk a kastély felújításának, azt szerettük volna, ha a műemlék nem csak egy aszpikba csomagolt, gyönyörű érték lenne, hanem élettel, emberekkel teli közösségi tér. Amióta itt dolgozom, egy élő kastélyt szeretnék itt látni, hisz az értékteremtés és az értékmegőrzés nem céltalan.

Abban hiszek, hogy olyasmit teremtünk, ami az embereké lesz, ezért is szerveztük meg már a romok között a kastélynapokat, ezért van ott nagyon sok tábor fiataloknak, szakembereknek, művészeknek, ezért tartjuk az Örökség Napokat a gyermekeknek. A cél az, hogy minél több embert vonzzunk be a kastélyba, hogy alakuljon ki egy olyan réteg, aki élvezi a kastélyt, akinek szüksége van a kastélyra, akinek nyújt valamit a kastély. Ez a fesztivál az egyik legjobb példa arra, hogy ez sikerült. A kastély közösséget épít, és én azt gondolom, hogy ez a kulturális örökség egyes számú feladata a 21. században.

A mai napig emlékszem arra a sokkra ami Electric Castle első kiadásán ért, amikor láttam azt a huszonezer fiatalt, akik kimondottan azt a kategóriát jelentették, amelyet mi nagyon nehezen tudtunk megszólítani. Azt is nagyon élveztem, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül az első pillanattól éreztük a tiszteletet a kastély iránt, az értékek iránt. Lehet, hogy nagyon sokan elmosolyogják magukat erre a kijelentésre, viszont soha semmi baja nem volt a kastélynak amiatt, hogy az Electric Castle ott van. Sőt.  Soha semmit nem tettek tönkre, nem firkáltak a falra, viszont azáltal, hogy ők ott voltak, az egész ország felfigyelt erre az értékre, életet hoztak a falak közé, vibráló, őszinte, fiatal életet.

A kastély téglákból áll, de az életét nem téglák jelentik. Nem a kövek, a gyep és a malter miatt imádjuk ezt a kastélyt. Ezek a keretet adják, nem a jelentését. Az emberek éltetik ezt a helyet. Olyan tartalommal kell megtöltenünk ezt a kastélyt, amely felejthetetlen élményt nyújt a soron következő generációnak. Ez a garanciája annak, hogy lesz, ki tovább éltesse.

Az Electric Castle-lel elkezdtük döntögetni azokat a berögzült tabukat, hogy egy kastélyban csak barokkzene koncertet lehet szervezni, és csakis nagyestélyiben lehet fel s alá vonulni. Nyugat-Európában ez már egy nagyon régi recept. Én nagyon örülök, hogy sikerült a kezdeményezők segítségével trendsetternek lennünk, és megmutattuk azt, hogy az épített örökség ilyen rendezvényekkel is a kortársunkká tud válni.

Ami nagyon fontos, hogy a kezdeményezők az első perctől bevállalták azt, hogy támogatják a kastély felújítását. A Bánffy-kastély felújítása úgy indult el 1999-ben, hogy Kelemen Hunor, az akkori kulturális államtitkár, kezdeményezte: legyen egy román-magyar kulturális államközi szerződés, amelyben a két állam vállalta, hogy néhány, egymás területén lévő műemlék felújítását közösen elvégzik. 2002-ig az állam költött is erre pénzt, ám akkor a Bánffy-család visszakérte az ingatlant, és többet nem látott közpénzt a kastélyfelújító program. Tizenöt éve egy fitying se érkezett a kastély felújítására. Mi pedig aláírtunk egy szerződést a Bánffy családdal, hogy 49 év alatt felújítjuk a kastélyt. Innentől kezdve lehet azt mondani, hogy egy ilyen elektronikuszene-fesztiválnak nincs mit keresnie a kastélyban, lehet finnyásnak lenni, mi viszont nem lehetünk azok, mert mi fel akarjuk újítani ezt az épületet, és élettel akarjuk megtölteni. Mi ezért felelősséget vállaltunk.

Sokan félnek attól, hogy a nagy hangerő kárt tesz a kastélyban. Ez a félsz mennyire megalapozott?

Egy merész vállalkozás, amibe kezdtünk. Azt is mondhattuk volna, hogy ekkora tömeg káros lehet a kastélyra nézve – és igen, aggódtunk emiatt. Azt gondolom, hogy ez egy olyan kockázat, amelyet fel kell vállalnunk. Amelyet megérte felvállani. Köszönöm ezúton is a szervezőknek, hogy a kastély minden porcikájára vigyáznak. Egy kockázatos vállalkozás precedensértékű projektté nőtte ki magát. Ma a Bonchidai Bánffy Kastély irányadó minden erdélyi kastély számára. Ezt fesztiválok, rendezvények és számos induló projekt igazolja.

De azért minden évben megnyugtatom azokat, akik ezért izgulnak: a bonchidai Bánffy-kastély túlélt már néhány dolgot fennállásának több száz éve alatt, többek között két világháborút. Túlélte azt is, amikor a visszavonuló német csapatok felgyújtották a kastélyt azért, mert Bánffy Miklós elment tárgyalni Bukarestbe Erdély és Magyarország átállásáról a második világháborúban.

Mivel nagyon fontos számunkra a biztonsága az épületeknek, kihívtuk az építőmérnökeinket, és modelleztük azt, hogy mi történik az épületegyüttessel nagy hangerő esetén. Elnéző mosollyal biztosítottak, hogy nincs miért izgulnunk. A kastélynak van egy gyönyörűszép loggiája, amelyet kimondottan féltük, ezt úgynevezett hevederekkel rögzítettük, hogy biztosan ne legyen semmi gond.

Ezelőtt három évvel egészen más gondok adódtak: akkorára nőtte ki magát a fesztivál, hogy nem mertük az óriási tömeget bent tartani a kastély udvarában biztonságos körülmények között. Ekkor döntöttünk úgy közösen a szervezőkkel, hogy kiköltöztetjük a parkba a nagyszínpadot, így a kastélyban csak kisebb koncertek vannak.

Kimondottan szimpatikus számomra, hogy a fesztiválon termelt hulladék 85 százalékát sikerült szelektíven összegyűjteni, és így a megfelelő helyre került.

Számomra nagyon fontos a zöld vonal, nagyon hiszek abban, hogy minden egyes lépésünket úgy kell megtennünk, hogy holnap, holnapután is legyen olyan a környezetünk, hogy biztonságban tudjanak élni a gyermekeink, unokáink. Éppen ezért, nemcsak hogy támogattuk, hanem segítettük is a szervezőket abban, hogy a szelektív hulladékgyűjtés összejöjjön. Iszonyú mennyiségű szemetet termel egy fesztivál, és ha nem figyelünk oda, sajnos a még mindig használt pataréti szeméttelepet mi magunk meg tudnánk tölteni.

Azért is mondtam, hogy egészen különleges az a társaság, amely eljön Bonchidára, mert nemcsak civilizáltan viselkednek a kastéllyal szemben, hanem nagyon-nagyon odafigyelnek arra, hogy hogyan néz ki a környezetük. Természetesen a szervezők is odafigyeltek: 70-80 ember szedte a szemetet, segített a környezet tisztán tartásában, de én egyetlenegy fiatalt sem láttam, aki nem a speciális tárolókba dobta volna akár a sörösdobozt, akár a papírtálcát, amelyből ette a kaját. Azt kell mondanom, hogy ha Románia jövője ilyen embereken múlik, akkor itt nagy baj nem lehet, csak jussanak oda, hogy tudjanak legalább valamilyen szinten beleszólni.

Egy másik nagyon fontos lépés, hogy idén meghívtak magyar együtteseket is, lásd Punnany Massif. A csodálatos meglepetés pedig a Kolozsvári Magyar Opera zenekara volt Kulcsár Szabolcs vezetésével és a Jazzybirds társulásával, a koncertről készült felvételnek is nagy sikere volt/van.

Nagyon szeretnénk, hogy megismertessük a magyar zenét a világgal, itt, Bonchidán, és nagyon örülök, hogy az Electric Castle csapata megértette az üzenetünket, és nyitott ebbe az irányba is.

A fesztiválon sor került egy beszélgetésre a Bánffy-kastély jövőjéről. Milyen irányvonalak körvonalazódnak?

Mi azon dolgozunk, hogy minél több ember érezze otthonának a kastélyt. Én közösségi találkozóhelynek látom a teret, amely mindenki előtt nyitva áll, bárki megihat itt egy kávét, piknikezhet a kertben, feltöltődhet itt lelkileg. Azt szeretnénk, ha mi csak a keretet adnánk, s mások is itt álmodnák meg az álmaikat. Arra kértem a beszélgetés résztvevőit, hogy jöjjenek ők is ötletekkel, mondják el, mit kellene még tennünk azon kívül, hogy legyen kéthetes az Electric Castle, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz az első ötlet.

Legnagyobb örömömre megértették, és alátámasztották, hogy ez egy jó irány: Bonchida mindig egy laboratórium volt, ahol újabb és újabb közösségi, kulturális és oktatási ötleteket próbáltunk ki. Kezdve a kastélynapoktól, amelyet 16 évvel ezelőtt kezdtünk el, mikor még nem volt kastélynap sehol ebben az országban. És folytatva akár az oktatási programok szervezésével, amelynek során egyetemisták töltötték nálunk a gyakorlati időszakot – ezt most már, hála a jó istennek, sokan csinálják.

Most azt szeretném, ha a társadalom is jelezné felénk az igényét, hogy mi az, amit ő szeretne tőlünk. Most már van elég helyreállított tér, így bárkit befogadunk, aki szervezni szeretne ott valamit. Legyen az a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó-film szaka, vagy legyenek a Babeș-Bolyai színisei, bárki jöhet. Az idén beköltöztek a kolozsvári művészeti és formatervezői egyetem diákjai, az ő kiállításukat az Electric-en is meg lehetett csodálni.

A kastély nincs porcelánból. A megőrzés nem azt jelenti, hogy búrába helyezzük az egészet, és fotókról nézegetjük. Ez nem az a kristálypohár, melyet egy életen át a szekrényben rejtegetünk, hanem az, amelyiket előveszünk és finom, minőségi borokat iszunk belőle azokkal, akiket szeretünk.

A következő években mely kastélyrészt újítják fel?

Jelenleg két prioritásunk van. Az első, amelyre az Electric alatt is gyűjtöttünk pénzt, az a főépület. A főépületről ugyanis, amelyet sikerült végre ugyancsak az Electric támogatásával befednünk, kiderült, hogy nagy baj van az alapzatával, és az idén ennek a megerősítésével fogunk foglalkozni. Ez kevésbé látványos, viszont nagyon-nagyon fontos munka.

A másik a díszudvar restaurálása, revitalizálása. Kértünk is a magyar államtól segítséget erre, van ott egy rész, amely nagyon-nagyon romos, ezt szeretnénk felújítani és oktatóműhelyeket szeretnénk létrehozni ott. Azt vettük észre, hogy Romániában nincs elég olyan szakember, aki bútorokat tudna restaurálni, és itt nemcsak díszbútorokról beszélünk, hanem az egyszerű paraszti bútorokról, amelyeknek a felújítása most nagyon trendi. A Tékásokkal, illetve a Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen szeretnénk ezt a műhelyt működtetni, a gépeink és a szakembereink már megvannak. Azt szeretnénk, ha azok a gyermekek, akik a Tékába, illetve bármely más szórvány kollégiumba járnak tanulni, eljönnének és mesterséget tanulnának nálunk. Ez is egy olyan projekt, amely felújítja a kastélyt, de nemcsak ezt teszi, hanem másokon is segít. Bízom abban, hogy előbb-utóbb ez a támogatás összejön nekünk, és megmentjük a kastély utolsó omladozó részét.

A kastélynak fenn kell tartania magát. Ez csak akkor lehetséges, ha mindannyian hozzájárulunk. Minden tégla és minden kő számít. Én azt mondom: tegyél hozzá egy téglát a kastélyhoz minden élményért, amit elviszel innen.