A jövőbe néz a 22. Minimum Party alkotótábor

Július 26. és augusztus 6. között huszonkettedik alkalommal lesz Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum a Hargita megyei Kászonaltíz község közelében, a Tiszás patak torkolatánál. A Kasszandra című természetművészeti alkotótábor kérdésfelvetése a jövő víziójára irányul, e téma köré szerveződnek úgy az alkotóműhelyek, mint a tábori szakmai szakmai fórum előadásai.

Idén is több alkotóműhelybe jelentkezhetnek be a résztvevők, műhelyleírások és bejelentkezés itt

„A jövendő vízióját szeretnénk az alkotóművészet, illetve a kritika eszközeivel megalkotni. Nem véletlenül a reformáció emlékévében a jövőbe látó, és egyben jövőt befolyásoló teremtő elmék, kiemelkedő személyiségek példáján gondolkodunk el. De jó Minimum Party-s hagyományainkhoz ragaszkodva, a témának ezúttal sem a megszokott megközelítését választottuk. Éppen ezért a tábor címe, hívószava: KASSZANDRA, avagy a jövőben a helyzet változatlan? Illetve még bővebben: előre látta saját sorsát Kasszandra, még mielőtt megátkozták volna? Beleszámítjuk-e vízióinkba saját akaratunkat, tetteinket, sikerünket vagy bukásunkat?” – írják felhívásukban a szervezők.A 22. alkotótábor műhelyei és vezetői: Vizuális műhely (Daradics Árpád – Budapest), fotóműhely (Mosberger Róbert – Mór, Magyarország), kísérleti filmesműhely (Fogarasi Gergely – Budapest), zeneműhely (Molnár-Fodor Edina és Váncsa Levente – Kolozsvár), táncműhely (Szabó Ágnes – Budapest), építészműhely (Molnár Zsolt és Szigeti Vajk István – Csíkszereda), íróműhely (Murányi Sándor Olivér – Székelyudvarhely-Budapest), filozófiaműhely (Telegdi-Csetri Áron Zsolt – Kolozsvár), kézműves műhely (Mátyás László – Kolozsvár, Élboy (Szabó Attila – Miskolc – egyszemélyes műhely).

A dokumentációs csoport tagjai: videó: Schneider Tibor (Kolozsvár), fotó: Rúzsa István (Kolozsvár).

Az alkotóműhelyek gyakorlati tevékenysége mellett a késő délután és esténként sorra kerülő szakmai fórum vetítéses előadásai a tábori tematika elméleti jellegű megközelítésére, valamint a műhelyvezetők eddigi munkáinak bemutatására teremt lehetőséget. Előadást tart: Chilf Mária, Szokács Kinga, Daradics Árpád, Pető Hunor, Viorela Telegdi-Csetri, Fekete Zsolt Lovacska, Murányi Sándor Olivér, és mások.

Az alkotótábor nyitott úgy a szakmabeliek, mint a művészetkedvelők részére. A közös alkotás, a résztvevők spontán kapcsolatépítése és (nem utolsósorban) a kikapcsolódás hozza létre azt a valóban nem hétköznapi közösségi élményt, ami a Minimum Party alkotótábort egyedivé teszi a hozzá hasonló rendezvények palettáján.

Kapcsolódók

Kimaradt?