Moldvába, Ukrajnába is Spanyolországba is eljutott az Osonó Színházműhely

Kétlaki évadot zárt az Osonó Színházműhely, amely az elmúlt évadban Sepsiszentgyörgyről főként Budapestre helyezte át tevékenységét, számolt be Fazakas Misi. Ugyanakkor moldvai és ukrajnai közönségnek is játszottak.

A színházműhely vezetője szerint az elmúlt évadban a két műsoron lévő előadást 70 alkalommal mintegy 4600 néző számára játszották Magyarországon, Romániában és Kárpátalján. Emellett előadásaik után 56 interaktív közönségtalálkozót is tartottak, de szerveztek 6 drámatábort, 1 fesztivált és 62 műhelyfoglalkozást.Fazakas Misi szerint az elmúlt évad a hosszú távú stratégia kidolgozásának éve volt az Osonónál, ennek eredményeként elkezdődött a jelentős projektek átköltöztetése Budapestre. A Bakelit Multi Art Centerrel partnerségben és budapesti fiatalok közreműködésével készült el az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista színházi előadás magyarországi adaptációja.

A produkciót számos magyarországi iskolában és színházban mutatta be a társulat. Legközelebb szeptember második felében lesz látható. A közel 490. alkalommal bemutatott előadás nagy érdeklődést keltett a Galați-i Butterfly Effect ITF Független Színházi Fesztiválon. Az évad során több romániai turnén szerepelt a Fazakas Misi által rendezett produkció, így jutott el először az Osonó moldvai városok nézőihez is.Az előadás külföldi turnéi közül legfontosabb a Bethlen Gábor Alap által támogatott ukrajnai turné volt, amely során öt olyan kárpátaljai szórványtelepülésen került bemutatásra a fiatalok történeteit feldolgozó produkció, ahol még soha nem járt színházi társulat.

Emellett a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházzal közösen készített, Catinca Drăgănescu és Fazakas Misi által rendezett Bányavakság című koprodukciót több alkalommal láthatta a háromszéki közönség és nagy sikerrel mutatta be a társulat a székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón. A közönségsikerre való tekintettel a következő évadban is műsoron marad a Székely Csaba trilógiájának középső része.

Az Osonó Színházműhely oktatási projektjeinek részeként a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár - több tréninget tartott tíz olyan erdélyi településen, ahol a színház megtapasztalása nehézséget okoz a szociális, gazdasági vagy földrajzi helyzetük miatt. Másik oktatási program volt a Román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrehozott országos osztálytermi színházi projekt, amely által 11 romániai iskola közel 1 000 diákja részesült komplex színháznevelésben.A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó a Nemzeti Tehetség Program támogatásával több tanulmányutat és képzést szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára.

Fazakas Misi szerint az évad kimagasló szakmai elismerése a társulat meghívása volt a spanyolországi Logroñoban megrendezett Peerform It! nevet viselő nemzetközi színházi konferenciára, amely keretén belül az Osonó, mint Románia egyetlen képviselőjét a sajátos színházpedagógiai módszereit és színházi nevelési tapasztalatait mutatta be.

Az Osonónak több projektje is van sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, így folytatták a két éve elkezdett színjátékos képzést. A Fazakas Misi és Mucha Oszkár valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás sorozatra került sor. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott társulat a nyáron két nemzetközi ifjúsági projektet hoz létre, egyet Litvániában és a másikat Romániában.

Ezen kívül sor kerül a hagyományosan megtartott nyári táborokra is: július 23- 27. között a román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatáborra, az augusztus 21-26. között zajló Nemzetközi Drámatáborra, valamint az augusztus 27-31. között megrendezésre kerülő, pedagógusok számára megszervezett Színjátékos Drámatáborra.

Mindezek mellett az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás két összművészeti fesztiválon lesz látható: július elsején a Double Rise-on, valamint augusztus 5-én az Ördögkatlanon, mondta Fazakas Misi.

Kapcsolódók

Kimaradt?