Budapesti csapattagokat keres projektjeihez az Osonó Színházműhely

Az erdélyi független társulat 15 év fölötti fiatalokat keres az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás magyarországi adaptációjának elkészítéséhez és annak Magyarországon valamint Budapesten való játszásához a 2017-es évben. A projektbe olyan társakat (2 fiút, 2 lányt és egy technikust) vár az Osonó, akik szeretik a szakmai kihívásokat, új tapasztalatokra vágynak, elhivatottak a Színház iránt, munkabíróak és szeretnek csapatban dolgozni.

A szereplőválogatásra január 8-án, vasárnap 17 órakor kerül sor a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban (Szabó Ilonka u. 2.), míg a próbafolyamat január végén és február elején lesz.

A rendszeres budapesti előadások mellett, két magyarországi turnéra kerül sor a tavasz folyamán. Az egyik Kelet-Magyarország különböző szociális háttérrel rendelkező közösségeit keresné fel, a másik hét olyan települést érintene, ahol még soha nem járt színház, soha nem láttak színházi előadást.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon túl, a társulat párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban, ezért, a színházi előadáson túl, a színház csak ürügy gondolatiságra felépítve, a színház eszközeit felhasználva közösségi élmény létrehozására, megtapasztalása és megélésére törekszik.

2016-ban az Osonó, az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett. A címet a 2015-ben megvalósított színházi-, oktatási- és szociális projektjeink elismerésekéntkapta  a társulat. Ezt megelőzően, 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át az Osonó, amelyet az elmúlt évek kimagasló kulturális tevékenységéért kapott meg.

A társulat tagjai önkéntesként dolgoznak, erről az Osonó jogi háttereként működő civil szervezet igazolást tud kibocsájtani. Egy-egy nyertes pályázat vagy támogatás esetén, a csapat tagjai szimbolikus fellépési díjban részesülnek.

A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás már 456. alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 23 országának 170 településén. A produkció eddig 12 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát és számos díjban részesült.

A dokumentarista előadás a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatja, így a szövegkönyv is a fiatalok saját személyes történeteiből született. A magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal és a nézőinkkel való találkozás lehetőségét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

Érdeklődni lehet a 0040 740 578 725-ös telefonszámon, a társulat facebook oldalán vagy az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címen.

Kimaradt?