A ’60-as-’70-es évek színháztörténetéről szóló könyvet mutatnak be Marosvásárhelyen

Könyvbemutatóval zárja az évadot a Tompa Miklós Társulat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja három éves gyűjtőmunkájának eredményét mutatja be a színház emeleti előcsarnokában kedden 17 órától.

Az Állami Színház 1961-1978 címet viselő kiadvány a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet a 2006-ban megjelent Horváth Bea: A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadástörténetének legfontosabb adatai 1946-1961 című kiadvány folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.A könyvet Keresztes Attila művészeti igazgató méltatja, majd a korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila, a kötet előszavának szerzője beszél. A nosztalgiázós, emlékezős beszélgetés nyilvános, a szervezők szeretettel várják mindazokat, akik megélték a jelzett időszakot, vagy személyes emlékeik vannak a Marosvásárhelyi Állami Színházról. A kötet a helyszínen megvásárolható.

Kapcsolódók

Kimaradt?