Szent Lászlót ünneplik júniusban Csíkszépvízen

Szent László havára készül a Hargita megyei Csíkszépvíz község, ennek jegyében június minden keddjén programokat szervez a Szépvízért Egyesület. A rendezvénysorozatot egy hét múlva a Szent László kultuszát ápoló erdélyi települések találkozója nyitja meg.

A falu nevét adó Szent László király 940 évvel ezelőtt lépett trónra, és 825 évvel ezelőtt avatták szentté. Ez előtt tisztelegve a magyar kormány Szent László évének nyilvánította 2017-et, és az ünnepségsorozatba Csíkszépvíz is bekapcsolódott. Februárban, Győrben Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár „Szépvíztől az Alpok aljáig” címmel nyitotta meg az emlékévet.

„Észrevették a tevékenységünket, hogy az örökségünkkel foglalkozunk” – jegyezte meg Ferencz Tibor, a felcsíki község polgármestere hétfő délelőtt, a Hargita Megyei Kulturális Központban tartott programismertető sajtótájékoztatón.„Számos, a falura jellemző rendezvényt szerveznek, amely ilyen szempontból kiemeli Csíkszépvízet. Ez tudatos, átgondolt, jövőbe tekintő építkezés” – fogalmazott Ferencz Angéla, a központ igazgatója.

Mivel Szent László június 27-i napja keddre esik, a szervezők úgy gondolták, hogy a keddi napokra szervezik a rendezvényeiket. Június 6-án a Szent Lászlóhoz köthető erdélyi települések találkoznak, – köztük Nagyvárad, Tordaszentlászló, Nyárádszentlászló és Homoródszentlászló – amelyek nevükben viselik a király nevét, vagy pedig freskó, történelmi zászló, csatahely köti őket az uralkodóhoz, a találkozó egyben konferencia is lesz. Ferencz Tibor a települések között egyfajta szervezeti együttműködés kezdeményezésére készül.

Június 13-án Szent László gyerekszemmel címmel történelmi vetélkedőt szerveznek a „középcsíki” iskolák diákjai számára, 20-án pedig a Tíz év Szent László nyomában Szépvízen elnevezésű program kínál filmbemutatót és fotókiállítást a meghívottaknak. Daczó Dénes és Berszán-Árus György dokumentumfilmje az emlékhely kápolnaromjának feltárását és az azóta végbement kultuszépítési megvalósításokat mutatja be. 27-én a pogányhavasi kápolnaromhoz zarándokolnak, ahol búcsús szentmise zárja az emlékév szépvízi rendezvénysorozatát.

Kapcsolódók

Kimaradt?