A művészet és a politika viszonyáról szervezett a Tranzit.ro péntek este másodjára kerekasztal-beszélgetést Kolozsváron. Az Art ft. Politics második kiadásának célja Visky Janka moderátor szerint az volt, hogy elmélyítse azokat a témaköröket, amelyeket az első alkalommal felületesen érintettek. Korábbi beszámolónkat itt olvashatják.

A moderátor és a közönség kérdéseire Botos Bálint rendező, a BBTE Színház és Televízió Kar Magyar Intézetének tanársegéde, Koter Vilmos képzőművész, Székely Örs, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének doktorandusza, a szem szerkesztője, Adorjáni Panna szabadúszó dramaturg, író, valamint Horváth Benji költő, slammer, a kolozsvári Helikon szerkesztője osztották meg gondolataikat a művészet függetlenségéről, és ennek politikával való viszonyáról.

„Hogyan szóltok bele a politikába?” – hangzott el a beszélgetés első kérdése. Horváth Benji és Székely Örs egyetértett abban, hogy a művészi és a civil énük nem szétválasztható, hiszen „ha valamit létrehozol, amit nyilvánossá akarsz tenni, az egyből része lesz a politikai diskurzusnak”.

Horváth Benji többek között kifejtette: a munkájában folyamatosan megkérdőjelezi azt, ahogyan gondolkodunk, élünk. Figyelemmel követ olyan jó példákat, mint például a The Missing Slate (https://themissingslate.com/) pakisztáni folyóirat és online platform, amely egy olyan gondolkodást mutat be nemzetközi nyelven, amely nem része a pakisztáni mainstream irodalomnak. Hozzátette: az amerikai kortárs irodalmi diskurzus is megerősödött, amióta Trump került az elnöki székbe. A nemzetközi példákban azt keresi, hogy milyen elemeket lehetne átfordítani a mi nyelvünkbe, társadalmunkba.

„A hatalmi kritikának fontos szerepe kell, hogy legyen a társadalmunkban”

Eképpen vélekedik a jelenleg Bukarestben élő és alkotó Koter Vilmos, akinek többek között Indiában is volt már kiállítása. A beszélgetésen elmesélte, hogy tulajdonképpen az elmúlt években kezdett el figyelni a társadalmi, politikai kérdésekre, valamint arra, hogy ezekre valahogyan reagáljon is. Társadalmi párbeszédre van szükség, de sajnos Brüsszelben egy művészek és politikusok közötti kerekasztal-beszélgetésen azt látta, hogy a valós párbeszéd nem születik meg, a hatalom nehezen fogadja el a kritikát.

Botos Bálint rendező dolgozott már a Váróterem Projekt független társulattal, és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal is. Egyebek mellett a rendező a próbafolyamatok demokratizálódásának szükségességéről beszélt és arról, hogy a művészetben a hatalmi struktúrák minél kevésbé kellene, hogy érvényesüljenek. Horizontális rendszer bevezetésére van szükség, mondta.

A meghívottak beszéltek a kormány Btk.-t módosító sürgősségi rendeletének kapcsán kirobbant országos tüntetéssorozatról is, amelyről megoszlóak voltak a vélemények. Koter Vilmos például minden alkalommal kiment az utcára, fotók formájában dokumentálta is az eseményeket, viszont egy idő után észrevette azt a tendenciát, hogy átalakul egy erős nacionalista megmozdulássá, ahol fontossá vált a nemzeti szimbólumok felmutatása.

Botos Bálint kiemelte: egyáltalán nem szerette, ahogyan a tüntetéssorozat beszélt a szociáldemokrata szavazókról és a vidéki társadalomról. Ezeken a tüntetéseken egyértelművé vált, hogy a társadalom polarizált, erős a társadalmi rétegek közötti ellentét – hangoztatták a fiatal erdélyi művészek.

Az erős mondanivaló nem írja felül az esztétikát

Az, hogy egy alkotás erős mondanivalót képvisel, nem jelenti azt, hogy elvész az esztétika, vélték a meghívottak. Adorjáni Panna elmondta: a munkáiban jellemzően a megszelídítés eszközével él. Ha valamiről radikálisan vélekedik, azt próbálja megszelídített formában közölni.

A dramaturg arról is beszélt, hogy a hagyományos értelemben vett művészeti formák helyett az azonnali reakcióra sokkal alkalmasabbak a stand-upok vagy a late night show-jellegű műsorok, amelyeknek a mi társadalmunkban nincs feltétlenül kultúrája. Azonnali reakcióra esetleg még a slam poetry vagy a dokumentarista színház műfaja képes, mondta.

A beszélgetésen többször visszatért az a gondolat, hogy bár a művészek érzik, és tudják, hogy nagy a felelősségük a társadalommal szemben, nehéz felmérni azt, hogy pontosan milyen módon csapódik le az emberekben az, amit ők alkotnak.

Az állami kultúrafinanszírozás és az alkotói ösztöndíjak problematikája

„A művészetben semmi pénz nincs jóformán, ezért rászorulunk ezekre az ösztöndíjakra” – fogalmazott Horváth Benji slammer. Az alkotói ösztöndíjakban ő nem lát problémát, hiszen ha ezek az intézmények hajlandóak arra pénzt adni, amit ő képvisel, még akkor is ha az ellentétes az intézmény értékrendszerével, akkor ő azt az anyagi támogatást elfogadja.

Botos Bálint rendező szerint is érdemes élni a nyílt pályázatok és az ösztöndíjak lehetőségével, viszont előfordul, hogy jobb valamit nem kihasználni, hiszen vannak elvek, amelyekkel nem érdemes azonosulni a pénzösszeg érdekében. Székely Örs folytatta a gondolatot: mindenkinek a személyes döntése, hogy mennyire fogadja el ezeket a forrásokat, és az, hogy mennyire tudja az alkotó esetenként a hátát tartani azokért az értékekért, amelyeket az illető intézmény képvisel.

Romániában nem annyira átpolitizált a művészetfinanszírozás, mint például egy határral odébb, viszont az tény, hogy van egy fajta kiszolgáltatottság az erdélyi művészek életében is – összegeztek az alkotók.