Ádám Gyula munkáiból nyílik kiállítás Budapesten

Ádám Gyula dokumentumfotóit mutatja be az a kiállítás, amely szerda este nyílik Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

A május 12-ig látható tárlaton sok más mellett bemutatják a Hazafelé, a Mária mennybevitele és a Föld szíve című dokumentumfotókat is - olvasható a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tájékoztatójában.

Ádám Gyula 1961-ben született a Hargita megyei Csíkkarcfalván. A Marosvásárhelyi Szakközépiskola grafika szakán 1981-ben végzett. Alkotói tevékenységére, munkásságára nagy hatással voltak nagyszülei, és az őket körülvevő tárgyi környezet.

Mint írják, az akkori politikai hatalom és jogrend a Magyarország területén kívül eső területek magyar csoportjait izolálta, nemzeti létüket veszélyeztette. Ádám Gyula a népi kultúra megőrzése és mentése céljából kezdett el a moldvai csángóföldön dokumentumfotókat készíteni. Ez az élmény határozta meg egész további alkotói tevékenységét. Munkája tilosnak számított a rendszerváltásig, titokban dolgozott, nem volt tagja fotóművészeti társaságoknak. Útjaira társával, Barabás Zsolttal indult. Első közös kiállításuk 1990-ben nyílhatott meg Csíkszeredán. Témaválasztásuk fókuszában a moldvai csángók mindennapjai álltak.    

Ádám Gyula elsősorban azért fotózik, hogy alkotásai bekerüljenek a köztudatba, és eljussanak az emberekhez. Munkásságát a gyűjtési és a dokumentálási vágy köti össze. Dokumentumfotói a száraz valóság helyett érzelmeket közvetítenek.

Ádám Gyula jelenleg a Hargita Megyei Kulturális Központ fotó-videó referense, a központ által szervezett fotóképző tanfolyam oktatója és koordinátora, valamint a Moldvai Magyarság című havilap grafikusa és fotósa. Emellett a Székelyföldi Fotó Biennálé szakmai tanácsadója és zsűritagja is.

2000-ben Csíkszereda város Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2008-ban megkapta a Magyar Művészeti Díjat is - olvasható az MTI-hez eljuttatott a tájékoztatóban.

Kapcsolódók

Kimaradt?