Az Elemi ösztön forgatókönyvírója is dolgozik a Puskás Ferenc-filmen

A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró - közölte az MTI-vel pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint „nemzetközi, magánfinanszírozású” produkcióban.

„Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt” – mondta az Indexnek Andy Vajna.

Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, több közt az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. 2012-ben Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap meghívására mesterkurzust tartott Budapesten.

„Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Egyelőre dolgozunk az ötleten, sok a nyitott kérdés, de mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk” - idézte a közlemény Andy Vajna producert, aki eddig csaknem hatvan film elkészítésében működött közre.

Puskás Öcsiről eddig egy dokumentumfilm készült el 2009-ben, Almási Tamás rendezésében, a Puskás Hungary. Az Index szerint Köbli Norbert (A berni követ, Félvilág forgatókönyvírója) is hosszú ideig dolgozott egy forgatókönyvön a Puskás-hagyaték kezelőjének felkérésére, ez a focista 1956 és 1958 közötti nehéz időszakáról szól, amikor Puskás nem játszhatott hivatalosan, elhagyta magát, majd kapott egy esélyt a Real Madridtól. Egyelőre nem tudni, hogy Köbli Norbertet meghívják-e a készülő film csapatába, írja az Index.

Kapcsolódók

Kimaradt?