Új magyar nyelvű kereskedelmi rádió indul Nagyváradon

Március 13-án megszűnik a nagyváradi Partium Rádió és átadja a helyét egy új kereskedelmi adónak a 89,6-os és a 105,5-ös hullámhosszon.

„Hétfőn mutatkozik be hallgatóinak a PluszFM, új hangokkal, jó zenékkel, a legfrissebb hírekkel és aktuális közérdekű információkkal. A hallgatók eddig nem tapasztalt interaktivitásra számíthatnak, ugyanis a stáb és a rádió vezetősége is kiemelten fontosnak tartja véleményüket, valamint a helyi közösség építését. A PluszFM célja az is, hogy a szórakoztatás mellett objektíven tájékoztassa hallgatóit közvetlen környezetük és a nagyvilág eseményeiről” - olvasható az új műsorszolgáltató közleményében.

A Reggeli Újság korábban azt írta, hogy 2016 nyarán tulajdonosváltás történt a Partium Rádiót működtető cég élén.

Kapcsolódók

Kimaradt?