Kolozsváron mutatkozott be a rejtőzködő író, Centauri

Zs. E. 2017. január 27., péntek, 15:13

Polgári nevét és arcát nem ismeri az olvasóközönség, írásait 2006 óta annál inkább. Centauri, akinek legutóbb megjelent regénye arról szól, hogy hogyan lehet olyan intenzitással élni, mint Jack London, többek között életvezetési tanácsokat adott kolozsvári közönségének.

Az álljunk meg egy szóra Centaurival című rendezvényre érkezők között érezhető volt az izgatott várakozás csütörtök este a Bulgakovban: láthatják-e szemtől szemben a rejtőzködő írót.

László Noémi, a beszélgetés moderátora megkérte a jelenlévőket, hogy ne készítsenek felvételeket, majd széles karimájú kalapjában bevonult a szerző. Bár kiderült, hogy Centauri természettudósok társaságában jobban érzi magát, mint írók között, azért közvetlen mondatok hangzottak el a kalap alól.

Ha az Erdélyi Magyar Írók Ligája két évvel ezelőtt hívta volna beszélgetni Centaurit, nem biztos, hogy sikerrel járt volna, ugyanis csak Jákob botja című regényének megjelenése óta kezdett el intenzívebben, Facebook-oldalon és író-olvasó találkozókon is kommunikálni az olvasóival. Viszont ezt rögtön nagy intenzitással tette: 2016 őszén Jack London emléktúrára indult Magyarországon, autóstoppal és minimális útravalókkal, úgy, hogy Facebook-követői szavazhattak arról, hogy merre menjen.

A Magvető kiadó ismertetője a Jákob botja című kötetről: San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

„Az ember jó társaságban van, amikor ír ”

Mint kiderült, 25 évig fel sem merült benne, hogy közzétegye, amit írt. Nem érezte egyedül magát olvasók hiányában, „a szereplők olyanok mintha ott lennének körülöttem, az ember jó társaságban van, amikor ír” - mondta. Egy barátja győzte meg arról, hogy érdemes lenne szövegeivel nyilvánosság elé lépni.

Az írói névvel és a „rejtőzködve megmutatás” kettősségével kapcsolatban elmondta: „Diákkoromban is nagyon zavart, mikor úgy tanítottak egy regényt, hogy oda volt szuszakolva mellé, erőszakosan a szerző élete, és arra volt ráhúzva olyasmi, ami teljesen tarthatatlan volt. Arra gondoltam egyrészt, hogy én nem akarom ezt az utat, és azt se akartam, hogy egy könyvem azért tessen, amit lehet rólam tudni, vagy amit láttak belőlem egy bárban.”

Centauri polgári életéről annyi kiderült csütörtök este, hogy kutatóként is dolgozott, illetve az is, hogy a világot egy természettudós alaposságával és rendszerességével látja. Mikor László Noémi felelevenítette azt a történetet, hogy Centauri részletes gyerekkori naplójegyzetei alapján kiszámolta, hogy 33 éves koráig kétszer körbejárta a Földet, a közönség még nem tudta, hogy kivel áll szemben. Később ugyanis az író elárulta, hogy néhány hete kidolgozta egy életminőség-mutató képletét.

Szerinte az ember élete emlékek és tervek mentén mérhető, az emlék pedig nem más, mint a megvalósult terv. Ha a tervek számát elosztjuk a megvalósulások, vagyis az emlékek számával, ideális esetben 1-nek kell kijönnie. Ha a hányados 2, akkor az azt jelenti, hogy az illetőnek minden második vágya teljesült.

Az ember egy üres lap

A félig ember, félig állat mitológiai figura, mint írói álnév, nem véletlen: Centaurit lenyűgözi a teljesség, ami például egy sasfiókában már akkor benne van, amikor ki sem bújt a tojásból. A természet kiszámíthatósága biztonságérzetet ad számára, a döntés szabadságának gondolata pedig szerinte rossz válasz egy alapvető emberi problémára.

„Ha körülnézünk a Földön élő fajok között, akkor azt látjuk, hogy minden faj tudja a dolgát. Erre szoktuk azt mondani – szerintem ez nettó gőg – hogy mi vagyunk szabadok és a földigiliszta meg a bodza nem önállóan dönt. Ez egy nézőpont, de lehet másképp is nézni a dolgokat, hogy a barázdabillegető vagy a szirti sas azért nem dönt, mert nincs rá szüksége. Születési pillanatától rendelkezésére állnak azok az alapvető információk, amelyek az életben maradáshoz szükségesek. Az ember kényszerhelyzetben van, és egy kényszerhelyzetet tüntet fel valami nagyon pozitívnak” – mondta. Centauri szerint, ha belátnánk, hogy ez egy probléma, aminek megoldására hoztuk létre tulajdonképpen a kultúrát, a civilizációt, akkor lehet, hogy másképp viszonyulnánk egymáshoz.

Egy kiskutya magatartásformáit nem lehet teljesen felülírni, viszont ha egy gyereket kutya nevel fel, őt már nem lehet szocializálni – ezzel a példával támasztotta alá Centauri azt az állítását, hogy „az ember bizonyos szempontból egy üres lap, egy félig kitöltött valami”. A lap kitöltése a szülők és a környezet felelőssége, de egy idő után nekünk is van felelősségünk abban, hogy mit írunk be a lapunkra, és mit húzunk ki.