Díjazott Tízparancsolat – a nemzetközi grafikai biennálén elismert Ferencz Zoltánt kérdeztük

Egyszer csak rátelefonáltak Gyergyószárhegyen Bukarestből: adjon bankszámlaszámot, mert különdíjat nyert Tízparancsolat című munkájával. Az eredetileg programozónak tanult Ferencz Zoltán grafikussal, művészeti vezetővel készítettünk villáminterjút a Bukaresti Nemzetközi Grafikai Biennálén nemrég kapott díja kapcsán.

A gyergyószárhegyi születésű Ferencz Zoltán eredetileg programozónak készült – a negyvenes fiatal művész éppen a nemzetközi hírű Gyergyószárhegyi Művésztáborok egyik alapítója, Márton Árpád festőművész biztatására váltott pályát. Jelenleg a Hargita Megye Tanácsa által működtetett Gyergyószárhegyi Művelődési és Alkotóközpont művészeti vezetőjeként dolgozik, de már a 2016-os év is jól zárult számára: Váncsa Mónikával ő nyerte el a Hargitai Szalon két, szakmai zsűri által évente felajánlott különdíjat.Most pedig arról kapott hírt: a Bukaresti Nemzetközi Grafikai Biennále különdíjasa is. A pályamunkája és a biennálé mellett a grafikai trendekről és a szakma 2017-es ívéről is kérdeztük.

Mit jelent a szakmában a Bukaresti Nemzetközi Grafikai Biennálén kapott elismerés?

Mivel egy nemzetközi biennáléról van szó, a súlya is nagyobb. Nem tudom, milyen sporthasonlattal élhetnék, de azt hozzá kell tennem, hogy a lengyel grafikusok a szakma nehézsúlyú bajnokai. Ez látszott a Székelyföldi Grafikai Biennálén is és itt is.

Miért éppen a Tízparancsolattal neveztél be? Milyen szempontok szerint választottál a munkáidból?

Ezek viszonylag friss munkáim voltak és olyan technikával készültek, amelyekről azt gondoltam, megállnák a helyüket egy ilyen válogatáson. Valamint jelenleg is ezeken dolgozom, ezért a szempont is adott volt, mert képviselnek jelenleg is.Mi a díjazott „parancsolat” témája, és hogyan készítetted el?

2015-ben rezidenciaprogramon vettem részt a Budapest Galéria meghívására, ott kezdtem neki a Tízparancsolat sorozatnak. A téma gyakorlatilag a Dante Isteni színjátéka című könyvem óta (ez volt a diplomamunkám) foglalkoztat. Akárcsak a hét főbűn, vagy egyéb középkori vagy vallásos témák. Budapesti kiutazásom előtt kaptam egy felkérést Farkas Wellman Éva egyik kötetének illusztrálására, így a Tízparancsolat téma megint aktuális lett.

Három dúccal terveztem elkészíteni, aztán a technikai lehetőségek hiányában csak kettő maradt, ami azt jelenti, hogy a fekete, egy külön dúc fehérnek és terveztem egy arany színt is rávinni az egészre, de kézi levonással és időszűkében ez nem volt olyan egyszerű. Külön témája nincs egyik illusztrációnak sem a sorozatból, ugyanis a katolikus értelmezések mellett figyelembe vettem a protestáns, ortodox, zsidó és evangélikus értelmezéseket is. Tehát csak sorrendbe lehet tenni őket.

Végigtekintve a katalóguson, számos érdekes munka volt a versenymezőnyben. Számodra milyen trendek látszanak, milyen a 2015-2016-os grafikai nemzetközi termés?

Úgy a Székelyföldi Grafikai Biennálén, mint a bukarestin érezhető volt egy figurativitáshoz közel álló vonal, de trendeket nem tudnék meghatározni. És nem is hiszem, hogy kellene meghatározni ilyesmit a sokszorosító grafika világában.

Milyen előzményei vannak ennek a díjnak erdélyi magyar képzőművészek között?

A szintén gyergyószárhegyi Siklódy Ferenc barátom, volt mesterem nyerte meg az előző biennálé második díját, 2014-ben.Milyen további hozadéka van a díjnak az oklevél és a pénzjutalmon kívül? Úgy értem, meghívások nemzetközi projektekbe, együttműködések, felkérések stb.

Hát bízom benne, hogy lesz hozadéka. Én is sokat használom a mi biennálénk katalógusát, mert sok olyan képzőművész van a nagyvilágban, aki, ha nem is díjazott, de az én művészeti vezetői koncepciómba éppen passzolna. És ezeket az embereket ilyen helyeken lehet elsősorban megtalálni. Remélem ez ebben az esetben sem lesz másképp.

Mit jelent ez a grafikai díj a saját, személyes alkotói pályádon?

Elsősorban lendületet adott és hitet. Ez nagyon fontos egy alkotó ember számára.

Milyen új szakmai célokat tűztél ki a díj hatására?

Sok minden van a fejemben, amit idő és energia függvényében meg szeretnék valósítani. Túl sokat nem akarok tervezni, viszont az fontos, hogy folyamatosan benne tudjak maradni egy szakmai körforgásban. Ez nem csak nekem lehet fontos, hanem a munkám szempontjából is elengedhetetlen.

Milyen összefüggésben van az alkotói pályád a 42 éves nemzetközi hírű gyergyószárhegyi művésztelep hatásával?

Érdekes a történet, ugyanis a művésztelep rám gyakorolt hatása nélkül nem biztos, hogy ma képzőművész lennék. Akkor még a klasszikusok voltak rám hatással - ezelőtt 23-24 évvel - később a fiatalabb generáció képviselői. Most meg ugyanannak az intézménynek a sorsát próbálom a legjobb tudásom szerint tovább gyarapítani a kortárs elvárásokhoz viszonyítva. Ennél többet nem is kívánhatnék magamnak. Talán ezért is annyira szívügyem az egész.

Csíkszeredai egyéni tárlatra is készülsz, majd bukarestire. Mit mutatsz meg a műveidből, mire számítsunk?

Egy teljesen új anyaggal jelentkezem, amiből egy kis ízelítőt láthatott a közönség a Hargita Szalonon. A tízparancsolat és a hét főbűn tematikáját feldolgozó kiállítással készülök, viszont egy tőlem eddig nem megszokott formában. Lesz benne üveg alatti grafika vegyes technikával, digitális print installáció formájában és hagyományos, vászonra készült kép, de egy teljesen új megközelítésben.Mit gondolsz a grafikai művészet szerepéről 2017-ben?

A grafikai művészet szerepéről hosszasan lehetne beszélgetni, vitázgatni, boncolgatni. Én inkább a létjogosultságát hangsúlyoznám. Amit én látok az az, hogy megint egyre nagyobb teret igényel magának, egyre többen keresik a lehetőséget, hogy megtanulhassák a szakmát, ezért nincs kizárva, hogy a közeljövőben egy második reneszánszát fogja megélni. De ez csak feltételezés.

Kapcsolódók

Kimaradt?