Szobrot állítanak David Bowie emlékére Angliában

Közadakozásból sikerült összegyűjteni a százezer fontot, amelyből szobrot állítanak David Bowie emlékére a buckinghamshire-i Aylesburyben.

A BBC News keddi beszámolója szerint 19 órával a kitűzött határidő előtt 650 ember adománya révén több mint százezer font gyűlt össze a közösségi finanszírozó kampányban. Akadt, aki tíz fonttal, de olyan is, aki hatezer fonttal járult hozzá a bronzszobor felállításához.

A szobrot azért helyezik el Aylesburyben, mert Bowie a hetvenes évek elején a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című lemezének számait ott adta elő először.

David Stopps, a gyűjtés szervezője elmondta, hogy nagyon izgatott az eredmény miatt, és minden adományozónak nagyon hálásak. Az adományok 30 százaléka az Egyesült Királyságon kívülről érkezett. Adele lemezcége és Howard Jones, a nyolcvanas években befutott zenész is hat-hatezer fonttal járult hozzá a szobor felállításához. A Bowie előadásait szervező ügynök, John Giddings pedig ötezer fontot adott a nemes célra.​A szobrot a Market Square árkádjai alatt helyezik majd el a városban. Az alkotást Andrew Sinclair szobrászművész készíti, aki időnként a királynőtől is kap megbízást. A szobor fölött elhelyezett hangszórókból a tervek szerint minden órában felcsendül majd egy Bowie-szám.

A szervezők szerint még 50 ezer fontot kell előteremteni a projekt megvalósításához, de mint mondták, ez már könnyű menet lesz a támogatások és közvetlen adományok révén.

Kapcsolódók

Kimaradt?