New Yorkban elhamvasztották David Bowie földi maradványait

Elhamvasztották a vasárnap elhunyt David Bowie világhírű rockzenészt New Yorkban - értesült a BBC News.

A hamvasztásra már röviddel az énekes halála után sor került, temetés nem volt, megemlékezést sem terveznek. A sztár utolsó éveiben nem engedett betekintést magánéletébe. Kívánsága szerint sem a család, sem barátok nem vettek részt a hamvasztáson - írta a BBC a Daily Mirrorra hivatkozva.

A zenész egyik szóvivője a BBC kérdésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt.

Bowie vasárnap hunyt el rákbetegségben, 69 éves volt. Két nappal korábban, a születésnapján jelent meg a Blackstar című új albuma, melyet sokan utólag búcsúként értelmeznek. A lemez valóban tartalmaz olyan sorokat, mint a "Look up here, I'm in heaven" (Nézz ide fel, a mennyben vagyok), ám Tony Visconti producer a Rolling Stone magazinnak azt mondta, az elmúlt hetekben Bowie öt új dalt írt és rögzített.

Arról is beszámolt, hogy körülbelül egy héttel halála előtt az énekes felhívta, "a Blackstar folytatását tervezte". „Azt gondoltam és ő is azt gondolta, hogy legalább néhány hónapja van még. Nem tudom, de azt hiszem, ezután a hívás után nagyon gyorsan rosszabbodhatott az állapota” - nyilatkozott Visconti.

Kapcsolódók

Kimaradt?