Hegedüs Csilla: Bukarest semmit nem tesz az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért

A román kulturális minisztérium semmit nem tesz az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért, sőt tönkreteszi azt – nyilatkozta a Maszolnak Hegedüs Csilla.

Bukarest nem védi az erdélyi értékeket

Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, volt kulturális államtitkár a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánításának elutasításáról és az ezzel kapcsolatos román álláspontról elmondta: Bukarest megmutatta, mit tesz a magyar kulturális örökséggel, ha nincs, akinek megvédenie azt.

„A kastélyainkkal nem pályázhatunk, templomaink felújítására nem kapunk pénzt, emellett pedig meggátolják azt is, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a világörökségi listára. Ezt teszi a bukaresti kulturális minisztérium!” – jelentette ki a szövetség kultúráért felelős alelnöke. Az UNESCO közgyűlésén a román államtitkár gyakorlatilag azt kérte, hogy Csíksomlyót ne vegyék fel a világörökségi listára – magyarázta Hegedüs.

A román-moldáv javaslatot elfogadták

Míg az erdélyi magyar örökség kapcsán Alexandru Oprean kulturális államtitkár nem javasolta a felvételt, a Románia és Moldova által benyújtott közös javaslat elfogadásáért már foggal-körömmel harcolt, aminek következtében a moldvai gyapjúszőttes már helyet kapott a világörökségi listán. Hegedüs Csilla a minisztériumi képviselőre utalva kijelentette: „aki a magyar örökséget így diszkriminálja, annak azonnal le kell mondania a tisztségéből”.

Az RMDSZ képviselőjelöltje szerint a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását csak akkor lehet biztosítani, ha az RMDSZ kormányra kerül, és képviselői ott lesznek a kulturális minisztériumban is. Hegedüs éppen ezért arra kéri a szavazókat, hogy vegyenek részt a választásokon, ugyanis a román kulturális tárca nem fog lépni az erélyi magyar örökség védelme érdekében. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?